-Ez mit jelent? -Szofi meglepődött, de nem teljesen értette.
-Azt, hogy volt őrangyala, de amikor kicsi volt történt vele valami, amit nem élt volna túl, ezért az Őrzője meghalt helyette -magyarázta Krémes.
-De hogy lehet az, hogy Robinál is ezt érzed?
-Nála is ez történt. Ezért züllöttek el annyira.
-És nem is emlékeznek rá?
-Nem. Ha én megmentenélek téged így, te sem emlékeznél utána rám.
-De minden... -kezdte volna Szofi, de Ann félbeszakította.
-Bocsi, de hol a mosdó?
-Itt -mutatott Krémes a fürdőszoba ajtajára. -De nem tudhatják meg, mert valószínűleg idegösszeroppanást kapnának -folytatta suttogva.
Ezzel visszamentek a hálószobába. Angelika követte őket pár pillanat múlva.
-Tehát Ann... Mi vezetett ahhoz, hogy droghoz nyúlj? -Margaréta lesújtó tekintettel kísérve ejtette ki a szavakat.
-Mondtam már. Összevesztem a szüleimmel.
-De ennyire? -csatlakozott a vallatáshoz Szofi.
-Hát igen...
-Min? -Krémes szemében indulat kezdett gyűlni, de a hangja higgadt volt. Ő is elfáradt már.
-Azt majd elmondom, ha... Jaj ne! Mégsem mondom el, bocsi -mímelt sajnálatot az arcával. A két barátnő összenézett.
-Szaffi, szerintem haza is küldhetnénk... -kezdte Margaréta.
-Jó ötlet, vagy hívhatnánk a rendőséget, végülis kiskorú -kontrázott Szofi.
-Na jó, álljatok le! -szólt rájuk Ann. -Befejeztem, jó? Nem leszek bunkó, viszont ezt nem akarom elmodnani, oké?
-Jó -vigyorgott Krémes. -Hány éves vagy?
-Tizenhét.
-Honnan szereztél drogot?
-Miért, te is rákaptál? -fonta össze karját a mellén Angelika. Aztán csúnya tekintetektől kísérve rájött, hogy kedvesnek kéne lennie, ezért elszégyellte magát. Kezét maga mellé eresztette és kis zavarral a szemében folytatta. -Azaz... Van egy barátom, aki már korábban ajánlotta, hogy ad egy kicsit kipróbálni -eközben arca enyhe rózsaszínes pírt öltött.
-Ez negy hiba, nem szabad ilyet csinálni! -szólt közbe Szofi. Ekkor vette szemügyre alaposan a lányt.
Fekete pulcsi volt rajta és fekete farmer. Szegecses fekete csizmát viselt. A nyakában pedig egy gyűrű lógott medálként. Egy fém karika, a két oldalán belevésett kis motívummal. Hosszú sötét barna haja, és nagy barna szeme volt. Flegma arccal ült a kék fotelben, lábát a galériára vezető létarára dobta és kibámult az ablakon a sötét éjszakába. Egy felhő sem volt az égen, a összes csillag látszott. A Hold éppen olyan vékony volt, mint amikor a kisfiú ül rajta a mesék elején.
Lassan a három lány aludni készült. Krémes és Szaffi aludtak Szofi ágyában, Ann-nek pedig kinyitották a nagy kék fotelt ágynak. Amikor már majdnem mindenki elaludt, Szofi lemászott az ágyból, elővette a naplóját és kiment a nappaliba.
Kedves naplóm! A mai nap, hogy is mondjam... sűrű volt. Reggel elment Anna. Úristen, az ma volt, olyan távolinak tűnik! Aztán egyből azzal a vonattal megjött Krémes.
Mesélt nekem nagyon sokat arról. Mesélt a Félvérekről, akik félig emberek és félig angyalok. Ők tudnak varázsolni, viszont mindegyikük gonosz, és legfőbb érdekük, hogy őrzötteket öljenek. Van köztük egy. Sebastian. Neki sikerült egyedül valaha megszökni a Kasztánból (a börtönből, ahova a Félvéreket zárják) méghozzá Margaréta segítségével. Olyan ez, mint egy mese. De ez nem az, kedvesem, édes barátom, hanem ez az igazság.
Utána egy kicsit kiborultam, elmentünk pizzázni, ahol édes barátnőm otthagyta a táskáját. Mindez este kilenc körül jutott eszébe, amikor is mi visszamentünk érte. Amikor hazafalé jöttünk belebotlottunk Ann-be.
Ez a lány... Drogozott, amikor megtaláltuk, de mi hazahoztuk. Anyának beadtam, hogy egy régi barátnőm, úgyhogy most mind a ketten a szobámban alszanak. Kiderült, hogy neki is volt Őrzője, de meghalt még amikor kicsi volt. Robinál ugyan ez. Kiváncsi vagyok erre a lányra. A történetére. Arra, hogy mi lesz belőle. Kiváncsi vagyok rá.
Holnap nincs suli, valami szüneti nap, nem tudom pontosan. Szerencsénk van. Viszont kedden... Találkozok Robival. Egyből amikor meglátom, olyan mintha 10 éves lennék, mert nem tudok semmi emberit csinálni.
Ha nem haragszol, most lefekszem aludni. Durva napom volt. Édes álmokat, rózsás csókokat, drága naplóm!
Szofi visszament a szobájába és elkezdett felmászni az ágyára.
-Szaffi -szólalt meg Ann. Szofi meglepődött.
-Te nem alszol?
-Nem -a lány szemében könnyek csillantak, de nem sírt. Csak majdnem.
-Mi a baj?
-Holnap haza kell mennem a szüleimhez. De én nem szeretnék.
-Figyelj! Én is vesztem már össze anyukámmal. Elég csúnyán. De mindig kibékültünk. Tudod miért? Mert ők a szüleid és bármi hülyeséget csinálsz, ők el fogják nézni.
-Biztos?
-Igen, biztos -nyugtatta meg Szofi. -Lehetne hogy most inkább aludjunk?
-Igen -nevetett Ann. -Jó éjt!
-Édes álmokat, rózsás csókokat!
***
Másnap reggel Szofi korán ébredt... Egyedül a szobában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése