20. Fejezet -Homályos lélegzés-

Szofi hátrahőkölt. Megijesztette a sötétség és a rosszindulat, ami ebből az emberből áradt.
-Ez csak egy álom -szólalt meg megnyugtató hangon Sebastian, de beteg vigyorral az arcán. Olyan tizennyolc éves lehetett, legalábbis ebben az életében. -Nem kell félned Szaffi! Csak egy álom -az arca eltorzult. A hangja elhalkult. -Csak egy álom. Csak egy álom -nyúlt Szofi felé, miközben ezt a mondatot ismételgette. Szofinak egyre hevesebben vert a szive. Úgy érezte, nem kap levegőt. -Csak egy álom -folytatta a fiú, a hangját már alig lehetett hallani. Az ujja hegye már majdnem elérte Szofit. -Csak egy álom -mondta ki utoljára.
És vége lett.
Szofi zihálva ébredt fel az ágyán ülve. A naplója mellette hevert. Nem tudta, mi történt. ''Csak egy álom'' -járt a fejében. Az ijedtség, már szinte sokk volt. Az ézelmek pedig, túláradtak az agyában. Nem bírta tovább ezt a nyomást.
Végül összeszedte magát és lemászott az ágyáról. Motozást hallott a konyha felől. Az ájulás kerülgette. Nem mert lemenni. Megpróbált erőt venni magán.
Elindult lefelé a lépcsőn. Amikor leért Danit pillantotta meg. Sóhajtott, miközben érezte, hogy egy óriási súly emelkedik le a mellkasáról.
-Szia -köszönt a bátyjának. -Rég láttalak.
-Bizony -mosolygott Dani. -Mindazonáltal fel kell tárnom előtted egy titkot. Még titok. De ma el kell mondanom... -hallgatott el.
-És el is mondod, hogy mi az, vagy találjam ki?
-Elköltözöm.
-Hogy mi van? -Szofi elképedt. Lehet, hogy nem találkozott a bátyjával minden nap, de nem tudta elképzelni a mindennapjait nélküle.
-Egy barátommal albérletbe fektetjük vagyonunk, illetve ott fogunk élni. Más kérdés?
-Melyik barátod?
-Nem ismered -folytatta Dani szemtelenül.
-De neve csak van! -mondta Szofi egyre idegesebben.
-Nincs olyan ember a világon, aki nincs tulajdonában családi-és, keresztnévnek.
-Anyád! -mondta Szofi nemes egyszerűséggel és felrohant a szobájába. Talán mégsem fog neki annyira hiányozni.
Szofi feldúlt volt. Mind az álom, mind a bátyja lehetséges költözése felidegesítette. Nem tudta, mit kéne tennie. A fejében még mindig visszhangzott a mondat: Csak egy álom. Végül arra jutott, hogy lezuhanyzik és korán lefekszik.
Belépett a fürdőszobába és miután levetkőzött beállt a zuhany alá. A forró víz égette a bőrét. A fejében pörögtek a gondolatok. Eszébe jutott, hogy ezt mind el kell mondania Krémesnek. Eszébe jutott az előző álma, amikor Sebastian Ann-t üldözte, de fogalma sem volt, hogy mit jelenthet. Eszébe jutott, hogy mennyire összeveszett Vikivel, és hogy az iránta érzett nagyjából alaptalan gyűlölet kezdi a hatalmába keríteni.
Az is eszébe jutott, hogy Robi hiányzik neki. Hiányzott, hogy rendesen beszélgessenek Eközben a kis fürdőszoba megtelt gőzzel. Áthatolhatatlan, sűrű gőzzel. Szofi alig kapott levegőt. Pár másodperc múlva az oxigénhiány elhomályosította az elméjét. Nem tudott rendesen fókuszálni. A teste elernyedt. Az ablak felé nyúlt, de nem bírta kinyitni. A zuhanyrózsa kiesett a kezéből.  Lerogyott a zuhanyzó padlójára és megpróbált összefüggő gondolatokat alkotni.
Amikor kezdett elhomályosodni a világ, az ajtó nyílt, a testére egy törölköző borult. Az ablakot kinyitotta egy  másik titokzatos megmentő és az előző hideg vizet kezdett locsolni Szofi arcára amitől jobban lett. A lány még mindig zihált és rettegés futott rajta végig. A szeme és az agya előtt kitisztult a világ.
Ann és Krémes álltak felette aggodalmas arccal.
-Ti meg hogy kerültök ide? -tette fel Szofi a kérdést elhaló hangon.
-Bűntudatom volt amiatt, hogy leráztalak -kezdte Krémes.
-És közben felhívott engem, hogy jöjjek  vele -fejezte be helyette Ann.
-De hogyan? Mi? -Szofi még mindig össze volt zavarodva. -Honnan volt meg a száma? -fordult Krémeshez.
-Ugyan, kérlek! -válaszolt vigyorogva.
-De most kajak, honnan? -értetlenkedett tovább, miközben megpróbált felállni.
-Ugyan, kérlek! -ismételte meg Margaréta.
Szofi a szobája felé indult. Kivett pár ruhát az ágya alatt álló szekrényből és visszament a fürdőszobába öltözködni. Amikor végzett Ann-re emelte a tekintetét.
-És te hogy-hogy idejöttél?
-Hát... Krémes azt mondta, hogy valami baj van. Hogy érzi... és ti segítetek nekem, tehát nekem is kell nektek -fejezte be sóhajtva. -Amúgy nem akarod átfestetni a szobád? Mondjuk vörösre?
-Nem, kösz -vigyorgott Szofi. Megcsörrent a telefonja. Rápillantott a kijelzőre és meglepetten konstatálta, hogy Pipi hívja.
-Szia! -vette fel. -Figyi, most nem igazán érek rá...
-Nem baj, csak egy pillanat. Ugye holnap kedd van. Pénteken van a szülinapom és házibulit tartok. Gyere el!
-Oké, ott leszek. De most tényleg le kell tennem. Bocsi!
-Szia!
-Szia -tette le Szofi.
-Ez meg mi volt? -kérdezte Krémes gyanakvóan.
-Mindegy. El kell mondanom valami sokkal fontosabbat.
Elmesélte, hogy mi történt Vikivel. Azt, hogy úgy érzi, senki sem szereti. Amikor Krémes erre heves tiltakozásba kezdett, hogy ő igenis nagyon, akkor áttért az álmaira.
Elmesélte az elsőt, amikor Ann-t kergették és az utolsót, amikor Sebastian konkrétan hozzá beszélt.
-Ez nem jó jel -mondta Margaréta elsötétült arccal. -Persze lehet, hogy az egész csak a képzeleted szüleménye.
-Miről beszéltek? -szólt közbe Ann, aki nem volt beavatva. Nem tudta, kik azok az Őrök, vagy ki az a Sebastian. -Ki ez a gyerek? Így hallva jó pasinak tűnik -mondta merengve. A lányok ezt nem várták volna tőle, ezért elképedten meredtek rá.
-A bátyám. Aki nem jó ember -fogalmazott Krémes homályosan.
-Na jó. Köszönöm, hogy megmentettetek, de aludni akarok -szólalt meg Szofi.
-Szívesen -vigyorgott Ann.
-Sziasztok -mondta Szofi és megölelte Krémest.
-Szia -köszönt el ő is.
-Csáó -mondta Ann és kilépett a szoba ajtaján. Szofi nem kísérte le őket, mert mert még mindig elég gyenge volt.
Fáradtan zuhant be az ágyába és mély, álomtalan álomba merülve aludt reggelig.