Jaj, az kimaradt, hogy "Kedves naplóm"! Tehát:
Kedves naplóm! Semmihez sincs kedvem. Csak úgy nincs kedvem. Ez annyira rossz, pedig mindig tele vagyok élettel. Azt érzem, mintha valami leszívná az energiámat.
Ann meg csak úgy felszívódott tegnap. Nem értek már semmit! Össze-vissza beszélek itt neked... Nem vagyok ma képes értelmes szövegalkotásra, bocsánat!
Megyek, megpróbálok felöltözni. Nem biztos, hogy sikerül...
Ezer csók!
A reggeli felöltözés valóban nehéz feladatnak bizonyult. Szofi azzal kezdte, hogy leesett az ágyáról. "Remek kezdés!" -gondolta. Nagy nehezen felvett egy kék csőnadrágot és egy mályvaszín felsőt. Szőke haját kontyba próbálta fogni, de ez a próbálkozása kudarcba fulladt. Inkább kiengedte, ahogy nem sokszor szokta. Felvett egy karkötőt, megmosta a fogát, megfésülködött. Mindezeket egyszerre, ami lenyűgöző teljesítmény volt ilyen lelki állapotban.
A vonatot majdnem lekéste. Amikor sikerült felszállnia, meglátta az egyik osztálytársát, Petit.
Peti alacsony, barna, tüsi hajú, barna szemű, általában kedves fiú volt.
-Szia Szofi!
-Szia! -nyögte ki kifulladva a lány.
-Miért nézel ki úgy, mint akit szétszedtek, aztán újra összeraktak?
-Az hosszú... Volt benne heroin, esküvő, eltűnés...
-Hol voltál a hosszúhétvégén? -kérdezte Peti eléggé feldúltan, de vigyorogva.
-Ja, én ezek közül egyiket sem csináltam. De nem is aludtam -a fiú egyre furcsábban nézett Szofira.
-Miért?
-Nem úgy! -Mindketten nevettek.
Amikor beértek az iskolába, minden szokásos volt. Viki, és Hanna beszélgettek, Pipi és Robi a terem végében zenét hallgattak és alátámasztották a sejtéseket, miszerint idióták, Villő, a nyomi lány Vikit és Hannát figyelte, Dani, Peti legjobb barátja pedig rajzolt.
-Sziasztok! -mondta Szofi, amikor belépett. Viki szaladt oda elsőként megölelni.
-Milyen volt a hétvége? -kérdezte.
-Az nagyon hosszú, de majd elmondom.
Ezután Szofi odament Robihoz és hizzábújva kérdezte tőle:
-Krémes elmondta?
-Azt a csajt a heroinnal meg a kapucnival? Igen...
-Róbert! Már a tanórádon lenne a helyed! -Tücsi, a másodikosok osztáyfőnöke lépett be. -Azt a rézfán fütyülő, fűzfán daloló, bagolyfüttyös mindenit! Nektek pedig -nézett az osztályára. -Nem angolotok lesz?
-Igen is, Tünde néni! -selypített nyafogó hangon Szofi.
Az iskolai napnak már vége volt, amikor Viki és Szofi az osztályban beszélgettek.
-Ha lehetne bármi, amit ehetnél, és nem híznál el tőle, mi lenne az? -tette fel a kérdést Viki.
-Hát... Palacsinta, nutellával, csokifagyival, cukorszórással, kandírozott cseresznyével a tetején.
-Mi?! Panírozott cseresznye? -az üres boci-tekintetből úgy áradt az ostobaság, hogy szinte meg lehetett fogni.
-Igen... -Nevetett magában Szofi. -Tudod, hogy ki szereti nagyon?
-Kicsoda? -Viki szeme elkerekedett az őszinte kiváncsiságtól.
-Bogi -Szofi egy Bogi nevű embert sem ismert a világon. Kiváncsi volt, hogy mennyit hisz el a barátnője. -Nagyon rég óta ismerem és nagyon sokat hallott már rólatok.
-Tényleg? És bemutatod valamikor?
-Persze... -ígérte meg, hogy megismerteti azzal a lánnyal, aki nem is létezik.
Nagyon vicces volt ez a nap, kedves naplóm! Pedig nem indult valami jól... Olyan béna voltam egész végig! Vikivel meg elhitettem, hogy van egy Bogi nevű barátnőm... Van egy kis lelkifurdalásom miatta. De ha annyira eszetlen, hogy elhiszi, mit csináljak?! Holnap viszont egy új nap kezdődik. Kiváncsi vagyok, mi lesz ebből. Jó éjt, édes naplóm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése