Kedves naplóm!
Szerda reggel van. Végre kisütött a nap! Olyan jó! Vajon az Őrök világában van Nap? Majd megkérdezem Krémest.
Olyan jó kedvem van, pedig nem történt semmi. Csak minden olyan... jó. Lehet, hogy a tegnap esti majdnem-halálom hatással volt rám. Igen, ez elég valószínű. Kiderült tegnap az is, hogy Ann vigyáz rám. Ez melegséggel tölt el, de ugyanakkor kicsit félek, hogy Krémest egy kicsit jobban szereti. Ez az átkozott féltékenység!
Na mindegy, megpróbálok felöltözni. Ma sárga ruhát akarok felvenni, mert az olyan, mint a napfény. De nekem más a fény az életemben...
Viszlát este!
Október végi időjáráshoz képest meleg volt a levegő. Szofinak unalmas napja volt, a valóban sárga ruhájában. Fekete harisnyával és cipővel vette fel, amitől még hangsúlyosabb lett az érdekes színválasztás. Meglepően jól viselte magát aznap Viki is, aki nap végén ment oda hozzá.
-Szia -mosolygott.
-Szia -mondta Szofi szintén mosolyogva, de emögött egy kis gyanakvás lapult.
-Azt akartam kérdezni, hogy nem akarsz-e táncra járni velem. Péntek esténként van, fél nyolctól kilencig. Előtte átjöhetsz hozzánk, mert itt van Vörösváron.
-De... szívesen megnézném egyszer, de nem most pénteken.
-Tudom, tudom, Pipi szülinapja. De ha akarod, az előtt is eljöhetsz hozzánk. Ha úgy kényelmesebb.
-Igen, köszi szépen! Nekem most mennem kell -mentette ki magát Szofi.
A nap hátralévő részében semmi sem történt. Gyanúsan semmi. Szofi úgy érezte, hogy a sors valami nagyot tartogat számára. Most ad neki egy kis időt, aztán lecsap. Sem délután, sem éjszaka nem történt semmi.
Ez megismétlődött csütörtökön is. Szofi úgy érezte, hogy belesüpped a mindennapok mély mocsarába. Örült, hogy másnap már Pipi születésnapja van, egy házibuli. Az osztálytársai nem voltak olyan vad, bulizós fiatalok. Viszont Robi igen, és ettől Szofi tartott is egy kicsit. Nem tudta, mit vár el tőle a fiú.
Kedves naplóm!
Végre eljött a péntek! Annyira untam már az életem... Viszont úgy érzem, hogy ami körülöttem van, az a vihar előtti csend. Hogy valami készül, de még nem tudom, micsoda.
Mi lehet az, édesem? Te tudod? Te hallod, ahogy odakint a lehulló falevelek suttogják a választ? Áruld el, mert nem értem. Áruld el, hogy mibe keveredek már megint!
Mert félek. Félek, hogy mit hoz a jövő. Félek, hogy valami olyan fog történni, amit nem akarok.
Ez az olyan ritka pillanatok egyike volt, amiben pár percre szinte hátrahagyta testét és önkívületi állapotba került. Ez nagyon kevésszer, de megtörtént vele. Amikor aggódott, vagy izgult.
Hosszasan kereste a megfelelő ruhát estére. Nem tudta, hogy mire számítson. Végül egy fekete nadrág és egy fekete csipke szerű anyagból készült felső mellett döntött. Berakta a táskájába, mert a napot nem abban akarta tölteni. Már kezdte megszokni, hogy nem történik semmi izgalmas. Így meglepődött, amikor az iskolában meglátta Robit.
Egy zöld sombrero-val a fején.
-Ez meglepett -nyögte ki.
-Jaj, tök jó nem? -vigyorgott Robi. -Apától kaptam ajándékba.
A nagy, zöld kalap szélén, kicsi, piros golyók lógtak. Sárga minta volt a tetején és Szofi természetesen egyből kifejtette a véleményét.
-Nagyon csúnya -mondta nyersen.
-Mi? Jó és kész, ha meg nem hiszed el, buta vagy! -mímelt Robi gyerekes hangsúlyt. Keresztbe font karjával tényleg úgy nézett ki, mint egy megsértődött hároméves.
-Inkább lépek -mondta Szofi és eloldalazott az osztálya felé.
-Este látlak? -kiáltott utána Robi.
-Ha kinyitod a szemed, akkor valószínűleg igen...
-Ha-ha, hát ez igazán vicces volt! -mondta és befordult egy folyosón.
Az alsóbb évesek, az általánosból, megnézték maguknak Szofit. Mindig ezt tették, nagyon szerették őt. Egy kisfiú odalépett hozzá. Harmadikos-negyedikes lehetett.
-Szia Szofi! -mondta pöszén.
-Szia -mosolygott. -Hogy hívnak?
-Attila. Csak azt akartam mondani, hogy nagyon szép a hajad.
Szofi a vállára hulló, szőke hajára nézett. Ellágyult a szíve.
-Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy!
Attila erre egy kicsit már megilletődött és elszaladt. A folyosó végén még visszaintegetett.
-Robinak vetélytársa akadt... -dünnyögte magában Szofi, amikor belépett az osztályba.
Délután Vikivel végig csak a buliról csacsogtak. Viki és Pipi között még mindig alakult valami, de senki nem tudta, mi az, vagy mikor teljesedik ki. Már a sminket tették fel, amikor Szofi megjegyezte.
-Remélem HB lesz, és nem IHB...
-Mi a különbség?
-A HB az a házibuli. Az IHB pedig az iszunk-hányunk-belefekszünk...
-Én is... De azért jó lenne egy kis pezsgés -mondta Viki.
-Azt mondjuk én sem sajnálnám. -Szofinak visszatértek a gondolatai az unalomba süllyedő napokról.
Amikor elindultak, az idő már hűvösebb volt. Viki rövid ruhát viselt, kivágott felső résszel. Jól állt neki. Szofi egy fekete, flitteres blézert vett fel csipkés blúza fölé. A nyakában medál lógott, amit a felsőjébe rejtett. Kezét finom karkötő díszítette, az ujján pedig Robi gyűrűjét hordta -mint minden nap. Szőke haját kiengedte, amit Viki indulás előtt begöndörített egy kicsit. Halvány sminket viselt, erős, vörös rúzzsal.
Odaértek Pipiék házához. Beléptek az ajtón, mindenre felkészülve. Szofi megacélozta az idegeit, hogy bármit el tudjon viselni, amit látni fog.
Egy nagyon-nagyon tipikus,csendes, unalmas HB-be csöppentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése