Amint odaértek a, Margaréta a már említett csaposhoz fordult.
-Elnézést! -Amikor András nem is figyelt rá, közelebb hajolt, és hangosabban beszélt. -Elnézést kérek!
-Az úgy kezdődik, hogy szia -Krémes kiakadt a választól.
-Hogy mondtad? Tudod milyen fontos dolog miatt jöttem vissza? -Itt vett egy nagy levegőt, majd lassan, mézesmázos mosollyal az arcán folytatta. -Szia! Bocsi a zavarásért... Nem találtatok véletlenül egy zöld táskát? Nagyon sürgős lenne.
Ezzel az immár vigyorgó alkalmazott kiemelte a kért kiegészítőt a pult mögül.
-Tessék parancsolni! Amúgy Szofi, a barátnőd a vörös hajával úgy néz ki mint egy erdei tündér.
-Ha tudnád milyen közel jársz a valósághoz! -felelt Szofi sóhajtva, mire egy sípcsonton rúgást kapott az erdei tündértől.
-Gyere Szaffi, indulnunk kell, nem emlékszel?
-Minek? Holnap úgy sincs suli, én pedig élvezem a társaságot. -Látva barátnője arcát viszont azonnal sürgős dolga támadt. -De, tényleg mennünk kell. Szia, és viszont látásra mindenkinek.
-Viszlát! -mondta Krémes is.
-Sziasztok! -felelt András még mindig fülig érő szájjal.
Kiléptek az ajtón és a hideg levegő csapta meg az arcukat. Idefelé annyira siettek, hogy észre sem vették, mennyire lehült az idő. Köd volt, és az eső szemerkélt. A félhomályban indultak haza.
-Miért nem égnek utcai lámpák? -kérdezte Szofi félénken.
-Fogalmam sincs. De nézd, ott már ég egy. Csak itt nem. Meg az után sem.
A lányok igyekeztek a fény felé. Amikor már csak harminc méterre voltak, Krémes hirtelen megtorpant, és egy lépéssel hátrébb rántotta barátnőjét.
-Mi van? -kérdezte az, értetlenkedve. És akkor meglátta.
Egy alak gubbasztott a lámpa fénykörében. Fekete ruhában, a fekete kapucnit pedig mélyen a szemébe húzta. A pulóverének ujja feltűrve, a másik kezében pedig tartott valamit, amit Szofi nem tudott ilyen messziről kivenni.
-Szerinted jól van? -kérdezte, szinte sokkosan. -Nem mozog
-Nem, tudom. Viszont, ha nem, segítenünk kell neki. Tekintetében elszántság tükröződött. Elhatározta, hogy megvédi őrzöttét, és ha kell, segít. Közelebb mentek. Amikor már csak 10 méterre voltak a titokzatos személytől, Szofi meglátta a haját. Sötát barna, szinte fekete, göndör, és egészen a derekáig ért. A villanyoszlponak dőlt. A kezében pedig fecskendő volt.
Krémes odament hozzá. Csupán pár lépés választotta el őket, amikor a lány megmozdult. Felnézett rá a nagy, sötét barna szemeivel. A tekintete üres volt, mégis olyan sokról árulkodott az élet nehézségeiről, amennyit Szofi még sosem látott.
-Kik vagytok? -szólalt meg lassan, rekedt hangon.
-Csak segíteni akarunk -jelentette ki Margaréta, miközben kivette a kezéből a tűt, és Szofi kezébe nyomta. -Törölgesd le, csomagold be, és dobd ki.
-Miért?
-Hogy ne derüljön ki egyből, hogy heroinozott. Így volt, igaz? -a lány némán, ernyedten bólintott. -A hatása elméletileg nem több, mint két-három óra. Mekkora adagot vettél be? -fordult a földön ülőhöz.
-Icipicit -nevetett az bágyadtan.
-Nem kéne kórházba vinnünk? -aggodalmaskodott Szofi.
-Nem. Lecsukják kábítószer birtoklásért. -Krémes láthatóan ura volt a helyzetnek. -Szerencséd, hogy mi találtunk meg! El sem tudod képzelni, mit tudnánk tenni veled! De nem fogunk. Segítünk.
-Megígéred? -most először értelem csillant meg a homályos szemekben.
-Igen. Megígérem. -Szofihoz fordult. -El kell vinnünk hozzátok.
-Mit mondunk anyukámnak?
-Színésznő akarsz lenni, nem? Majd improvizálsz. Fel tudsz állni? -nézett a lányra.
-Igen, azt hiszem. -Miközben megpróbált feltápászkodni, megingott, de Szofi elkapta.
-Gyere, segítek -szólalt meg Krémes. -Szofinak az előadásán kell gondolkoznia.
Két oldalról az anoním idegent támogatva indultak haza. Szerencséjükre senkivel sem találkoztak. A kapuhoz érve a két barát összenézett. Szinte egyszzerre bólintottak, és elindultak befelé.
A házhoz egy fenyősor vezetett a kaputól. Amikor beléptek az ajtón, az előszobában és az ebédlőben már senki sem volt. "Nagyszerű" -gondolta Szofi. "-Akkor vagy dolgoznak a dolgozóban, vagy alszanak, tehát ha mázlink van, senkivel nem futunk össze, amíg felérünk a szobámba.". És szerencséjük volt. Nagyon nagy szerencséjük. A lányt lerakták a kék fotelre és Szofi lement a dolgozószobába.
-Szia anya! Szia Gabi!
-Szia! -szólalt meg Emese.
-Képzeld el, kivel találkoztunk!
-Kivel?
-Emlékszel arra a lányra oviból, Babira?
-Hogyne emlékeznék.
-Vele! És megkérte, hogy ittt aludhasson. És kiderült, hogy Krémessel is ismerik egymást. Itt aludhatnak mind a ketten?
-Persze! De felmegyek, és köszönök nekik -állt fel az anyuka.
-Nem kell. Majd reggel beszélgettek -állt elé a lánya.
-De olyan rég láttam Babit! -ez igaz volt. Az volt a kár, hogy most sem láthatta, mert Szofi igazából egy drogos idegent rejteget, nem pedig egy régi ovistársat.
-De fáj a hasa, és pihennie kell.
-Na jó -ült vissza a laptop elé Emese.
-Köszi, sziasztok!
-Szia.
Szofi megkönnyebbülve ment fel a lépcsőn. A szobájában a következők történtek: a lány a fotelben szétfolyva aludt, Krémes az íróasztal előtti székben, az arcát kezére hajtva ücsörgött, a redőny leeresztve, és az egész termet csak egy gyertya világította meg. Füstölőillat terjengett. Itt minden szer nélkül eufórikus állapotba lehetett volna kerülni.
-Hallottam az alakításod. Ügyes voltál -szólalt meg Margaréta.
-Köszi. De most mit csinálunk?
-Megvárjuk amíg kitisztul, elbeszélgetünk vele, alszunk és reggel hazavisszük.
A terv első fázisa csendben telt. Szofi az ágyában feküdt, félálomba merülve. Éjfél körül viszont a nagy kék fotel felől mocorgás hallatszott, amire rögtön felkapta a fejét. Lemászott a galériáról és egyből odanézett. Aztán barátnőjéve összenéztek és felkapcsolták a villanyt.
Az ismeretlen kinyitotta a szemét. Először Krémes, szikrázó zöld szébe, majd Szofi jádezöld tekintetébe pillantott.
-Hol vagyok? -kérdezte nem félve, de megütközve. -Hogy kerültem egy rózsaszín szobába?
-Úgy, hogy idehoztunk -felelt Szofi.
-De miért?
-Mert nem hagytunk volna egy segítségre szoruló heroinistát a földön ülve -Krémes hangja nyugott volt.
-Kik vagytok?
-Szalay Szofi vagyok, de most csak Szaffi.
-Én pedig Kertész Margaréta, szólíts Krémesnek. A fontosabb kérdés az, hogy te ki vagy.
-Fodor Angelika... A barátaimnak Ann -egy pillanatra elhallgatott. -Köszönöm.
-Mit? -mondták a lányok egyszerre.
-Vajon mit? Kék elefántot. Köszönöm, hogy felkapartatok az aszfaltról és segítettetek.
-Mindkettőt szivesen -vigyorgott Szofi. Tetszett neki ez a lány. Ann...
-Szivi -mondta Krémes is. -Itt maradsz reggelig, akkor meg hazajuttatunk.
-Nem akarok hazamenni! Kicsit összvesztem a szüleimmel...
-Ezért elszöktél otthonról, betéptél, és most itt vagy -fogalmazta meg gondolatait Szaffi.
-Igen. De ez volt az első alkalom, esküszöm. És nem lesz több.
-Helyes, mert többször nem szedünk fel -játszott mosoly Mergaréta ajkain.
-Tudom. De nem baj, ha itt vagyok? Egyáltalán kinél vagyok?
-Nálunk vagy, és nem baj. De reggel el kell hitetned anyukámmal, hogy egy Babi nevű kiskori barátnőm vagy.
-Oks, ezt vállalom.
-Szaffi, beszélhetünk egy pillanatra? -ezzel ki is rángatta barátnőjét az emeleti nagyszobába Krémes.
-Mi van?
-Ennek a lánynak van Őrzője, érzem.
-Biztos vagy benne?
-Igen, ezt tisztán meg tudjuk állapítani. De van benne valami fura. Olyan, mint Robiban.
-De akkor miért mi hoztuk el, és miért nem az őrangyala?
-Azt hiszem ennek csak egy oka lehet...
-Micsoda?
-Az Őrzője átadta neki az életét.
2013. június 30., vasárnap
2013. június 29., szombat
11. Fejezet -...és van, aki kijön-
-Sebastian, a bátyám volt az.
-Hogy ki? -Szofi elképedt.
-A testvérem. Apám, és anyám gyereke.
-De akkor hogy lett Félvér? -tette fel a logikus kérdést Szaffi.
-Anyukám még ember volt. Ő nem mindig volt Őrző. Apa őt őrizte, és a tudtára adta a dolgokat. Egymásba szerettek, és kerestek egy olyan őrangyalt, aki pedig ember akart lenni. Ennek így van módja. Még mielőtt a rítuálé megtörténhetett volna, esett teherbe anya. Mielőtt Sebastian megszületett, nem tudták, hogy Őrző lesz-e, vagy Félvér, mert amikor fogant, anyukám még ember volt, amikor megszületett, már nem. És ezért ő különleges. Ő a legerősebb.
-És neki ezért sikerült kijönni onnan -fejezte be a gondolatmenetet Szofi.
-Igen. De egyedül ő sem lett volna rá képes. Nagyon sokan vigyáznak ott a biztonságra. Sok-sok őrangyal.
-Ki volt képes arra, hogy segítsen neki?
-Egy testvére... -Krémes láthatóan meglepődött saját mondanivalója egyszerűségén. -Én voltam. -Szofi olyan arcot vágott, mintha a hátára csaptak volna egy felmosóval.
-Miért csináltál te ilyet? Nem neked kéne az útmutatónak lenni, hogy nem szabad semmi rosszat csinálni? Te nem vagy jó ember, vagy akármi! Miért szabadítottál rá a világotokra egy félig ember, félig angyal szörnyeteget, aki ráadásul rohadt erős is?
-Mert megkért rá -Margaréta teljesen nyugodt maradt barátnője tajtékzása közben, csak a szemében látszódott egy árnyalatnyi bűntudat.
-Mi az, hogy megkért rá? Hogyan lépett veled kapcsolatba?
-Az álmaimban beszéltünk.
-Mi van? Az álmaidban? Ennyi erővel már egy gumiszobába is bevihettek volna!
-Ő erős. Nagyon erős. Szinte bármit megtehet, amit akar.
-És hogyan szabadítottad ki?
-Odamentem, az őröket szépen elcsaltam, csak pár méterre, csak pár pillanatra. Ez neki elég volt. Egyszerűen eltűnt, felszívódott. Az a vas, amivel ki volt kötve, égeti az összes lényt a mi világunkban. Platina. Mindig hideg, viszont ez, ami őt őrizte, elolvadt. Azt mondják a Kasztán azon részét lezárták, mert még mindig ott fortyog, amit elolvasztott.
-Értem. És utána mi történt, hogyan fogták el?
-Apám a legidősebb Őrző a világunkban. Legyengítette Sebastiant annyira, hogy el tudják fogni. Ő viszont majdnem belehalt. Engem majdnem kitagadott, de tekintettel arra, hogy tudták mekkora volt a bátyam ereje, amivel erre rávett, elnézték botlásom.
-Mesélj nekem Sebastianról! -Szofi most már megnyugodott, csak nagyon kiváncsi volt.
-Hát, a legtöbb félvérnek a haja szinte fehér és a szeme fekete. Az ő haja szén fekete. A bőre krétafehér. A szeme pedig... Nem tudom elmondani. Nem fekete, de ahhoz hasonló, szürkés. A színei pedig egy örvényben folynak össze, és amikor belenézel, olyan mintha lefelé húzna.
-Most is be van zárva?
-Igen, a Kasztán egy külön szárnyában tartják, teljesen elzárva, egy platinából készült teremben. Ez annyira leszívja az erejét, hogy nem tud varázsolni. -Krémes szemén látszott, hogy küszködik valamivel. -És van még valami, amit tudnod kell a Félvérekről... Két dologban lelik csak örömüket.
-Miben? -Szofi félt a saját kérdésének válaszától.
-A vér látványában. És van valami, amiben még jobban. Ha keresztbe tehetnek az Őrzőknek. Tehát a Félvérek...
-Őrzőtteket ölnek.
A lányok még mindig az állomáson ácsorogtak, de nem telt el találkozásuk óta több, mint fél óra.
-Menjünk haza! -kérte Szofi. Nem kicsit sokkolták a dolgok, amiket az imént hallott.
-Rendben -válaszolt Margaréta. -Egyél nyalókát! Az összetett szénhidrát jót tesz a stressz elűzésében!
-Ne okoskodjál már itt! Miattad kapok mindjárt szívszédülést! Annyi dolgot mondtál el, amibe mások beleőrülnek -fakadt ki. Eközben elindultak hazafelé.
-Ne haragudj, de ha tudod, mindent tudnod kell. Részletekben fogom elmondani, jó? -ez nem kérdés volt. Mind a ketten tudták, hogy ha valaki valamit tud, akkor inkább tudjon róla mindent, mint csak egy keveset. Egy ideig csendben lépkedtek egymás mellett. -Beülünk pizzázni?
-Mennyi az idő? -Szofi jobban kezdte érezni magát.
-Kettő körül lehet.
-Na jó, menjünk!
A Pizzéria a csabaiak törzshelye volt. A kiszolgálók mindenkit ismertek.
-Szia Szofi! -ezt a csapos mondta.
-Honnan ismer a csapos? -Krémes nem kicsit lepődött meg.
-Ő mindenkit ismer, kivéve a jászfalusiakat. Mert Jászfalu egy szar hely.
-Hagyjál már lógva -vigyorgott az, akit nem ismert a csapos.
-Mesélj még nekem! -vette elő Szofi kislányos modorát.
-Mit meséljek még?
-Robival beszéltél a hétvégén?
-Igen, tegnap összefutottunk. Azt mondta, hogy minden oké.
Megérkezett a pincér, felvette a rendelést. Ettek, beszélgettek, és mire befejezték beesteledett.
-Oké, szerintem menjünk haza -szólalt meg Szofi.
-Jó, csak elmegyek kezet mosni. -Ezzel megfogta a zöld táskáját és a mosdó felé távozott. Két perc múlva már el is indultak. Amikor hazaértek Gabi és Emese fogadta őket.
-Sziasztok! -mondta Gabi. -Kicsit sokáig tartott lekísérni Annát az állomásra, nem?
-De vicces itt valaki... -válaszolt Szofi és ezzel felmentek a szobájába.
A fal még mindig rikított és a nagy kék fotel még mindig nagy volt és kék.
-Robi teljesen beléd zúgott! -törte meg a csendet Krémes miután elhelyezkedett az imént említett karosszékben. -Egyfolytában rólad beszél.
-Nem baj az.
-Te is szereted?
Erre a kérdésre nem tudott válaszolni, mert nem tudta. Nem tudta, hogy szerelmes volt-e.
-Nem tudom. -Erre Margaréta egy mindenttudó mosollyal válaszolt.
Eltelt az idő, már besötétedett, este kilenc fele járhatott. A szobában még mindig beszélgetés folyt, amikor egyszercsak Krémes megszólalt.
-A jó büdös francba! -kapott a fejéhez.
-Mi van? -Szof meghökkent.
-Otthagytam a táskámat!
-Anyád! Akkor most menjünk vissza érte?
-Igen, még nincs olyan késő. Csak kilenc óra.
Vették a cipőt a kabátot, és már mentek is. A pizzéria nyitva volt késő estig, emiatt nem aggódtak. Amiatt viszont igen, hogy milyen emberekkel találkozhatnak ilyenkor.
-Hogy ki? -Szofi elképedt.
-A testvérem. Apám, és anyám gyereke.
-De akkor hogy lett Félvér? -tette fel a logikus kérdést Szaffi.
-Anyukám még ember volt. Ő nem mindig volt Őrző. Apa őt őrizte, és a tudtára adta a dolgokat. Egymásba szerettek, és kerestek egy olyan őrangyalt, aki pedig ember akart lenni. Ennek így van módja. Még mielőtt a rítuálé megtörténhetett volna, esett teherbe anya. Mielőtt Sebastian megszületett, nem tudták, hogy Őrző lesz-e, vagy Félvér, mert amikor fogant, anyukám még ember volt, amikor megszületett, már nem. És ezért ő különleges. Ő a legerősebb.
-És neki ezért sikerült kijönni onnan -fejezte be a gondolatmenetet Szofi.
-Igen. De egyedül ő sem lett volna rá képes. Nagyon sokan vigyáznak ott a biztonságra. Sok-sok őrangyal.
-Ki volt képes arra, hogy segítsen neki?
-Egy testvére... -Krémes láthatóan meglepődött saját mondanivalója egyszerűségén. -Én voltam. -Szofi olyan arcot vágott, mintha a hátára csaptak volna egy felmosóval.
-Miért csináltál te ilyet? Nem neked kéne az útmutatónak lenni, hogy nem szabad semmi rosszat csinálni? Te nem vagy jó ember, vagy akármi! Miért szabadítottál rá a világotokra egy félig ember, félig angyal szörnyeteget, aki ráadásul rohadt erős is?
-Mert megkért rá -Margaréta teljesen nyugodt maradt barátnője tajtékzása közben, csak a szemében látszódott egy árnyalatnyi bűntudat.
-Mi az, hogy megkért rá? Hogyan lépett veled kapcsolatba?
-Az álmaimban beszéltünk.
-Mi van? Az álmaidban? Ennyi erővel már egy gumiszobába is bevihettek volna!
-Ő erős. Nagyon erős. Szinte bármit megtehet, amit akar.
-És hogyan szabadítottad ki?
-Odamentem, az őröket szépen elcsaltam, csak pár méterre, csak pár pillanatra. Ez neki elég volt. Egyszerűen eltűnt, felszívódott. Az a vas, amivel ki volt kötve, égeti az összes lényt a mi világunkban. Platina. Mindig hideg, viszont ez, ami őt őrizte, elolvadt. Azt mondják a Kasztán azon részét lezárták, mert még mindig ott fortyog, amit elolvasztott.
-Értem. És utána mi történt, hogyan fogták el?
-Apám a legidősebb Őrző a világunkban. Legyengítette Sebastiant annyira, hogy el tudják fogni. Ő viszont majdnem belehalt. Engem majdnem kitagadott, de tekintettel arra, hogy tudták mekkora volt a bátyam ereje, amivel erre rávett, elnézték botlásom.
-Mesélj nekem Sebastianról! -Szofi most már megnyugodott, csak nagyon kiváncsi volt.
-Hát, a legtöbb félvérnek a haja szinte fehér és a szeme fekete. Az ő haja szén fekete. A bőre krétafehér. A szeme pedig... Nem tudom elmondani. Nem fekete, de ahhoz hasonló, szürkés. A színei pedig egy örvényben folynak össze, és amikor belenézel, olyan mintha lefelé húzna.
-Most is be van zárva?
-Igen, a Kasztán egy külön szárnyában tartják, teljesen elzárva, egy platinából készült teremben. Ez annyira leszívja az erejét, hogy nem tud varázsolni. -Krémes szemén látszott, hogy küszködik valamivel. -És van még valami, amit tudnod kell a Félvérekről... Két dologban lelik csak örömüket.
-Miben? -Szofi félt a saját kérdésének válaszától.
-A vér látványában. És van valami, amiben még jobban. Ha keresztbe tehetnek az Őrzőknek. Tehát a Félvérek...
-Őrzőtteket ölnek.
A lányok még mindig az állomáson ácsorogtak, de nem telt el találkozásuk óta több, mint fél óra.
-Menjünk haza! -kérte Szofi. Nem kicsit sokkolták a dolgok, amiket az imént hallott.
-Rendben -válaszolt Margaréta. -Egyél nyalókát! Az összetett szénhidrát jót tesz a stressz elűzésében!
-Ne okoskodjál már itt! Miattad kapok mindjárt szívszédülést! Annyi dolgot mondtál el, amibe mások beleőrülnek -fakadt ki. Eközben elindultak hazafelé.
-Ne haragudj, de ha tudod, mindent tudnod kell. Részletekben fogom elmondani, jó? -ez nem kérdés volt. Mind a ketten tudták, hogy ha valaki valamit tud, akkor inkább tudjon róla mindent, mint csak egy keveset. Egy ideig csendben lépkedtek egymás mellett. -Beülünk pizzázni?
-Mennyi az idő? -Szofi jobban kezdte érezni magát.
-Kettő körül lehet.
-Na jó, menjünk!
A Pizzéria a csabaiak törzshelye volt. A kiszolgálók mindenkit ismertek.
-Szia Szofi! -ezt a csapos mondta.
-Honnan ismer a csapos? -Krémes nem kicsit lepődött meg.
-Ő mindenkit ismer, kivéve a jászfalusiakat. Mert Jászfalu egy szar hely.
-Hagyjál már lógva -vigyorgott az, akit nem ismert a csapos.
-Mesélj még nekem! -vette elő Szofi kislányos modorát.
-Mit meséljek még?
-Robival beszéltél a hétvégén?
-Igen, tegnap összefutottunk. Azt mondta, hogy minden oké.
Megérkezett a pincér, felvette a rendelést. Ettek, beszélgettek, és mire befejezték beesteledett.
-Oké, szerintem menjünk haza -szólalt meg Szofi.
-Jó, csak elmegyek kezet mosni. -Ezzel megfogta a zöld táskáját és a mosdó felé távozott. Két perc múlva már el is indultak. Amikor hazaértek Gabi és Emese fogadta őket.
-Sziasztok! -mondta Gabi. -Kicsit sokáig tartott lekísérni Annát az állomásra, nem?
-De vicces itt valaki... -válaszolt Szofi és ezzel felmentek a szobájába.
A fal még mindig rikított és a nagy kék fotel még mindig nagy volt és kék.
-Robi teljesen beléd zúgott! -törte meg a csendet Krémes miután elhelyezkedett az imént említett karosszékben. -Egyfolytában rólad beszél.
-Nem baj az.
-Te is szereted?
Erre a kérdésre nem tudott válaszolni, mert nem tudta. Nem tudta, hogy szerelmes volt-e.
-Nem tudom. -Erre Margaréta egy mindenttudó mosollyal válaszolt.
Eltelt az idő, már besötétedett, este kilenc fele járhatott. A szobában még mindig beszélgetés folyt, amikor egyszercsak Krémes megszólalt.
-A jó büdös francba! -kapott a fejéhez.
-Mi van? -Szof meghökkent.
-Otthagytam a táskámat!
-Anyád! Akkor most menjünk vissza érte?
-Igen, még nincs olyan késő. Csak kilenc óra.
Vették a cipőt a kabátot, és már mentek is. A pizzéria nyitva volt késő estig, emiatt nem aggódtak. Amiatt viszont igen, hogy milyen emberekkel találkozhatnak ilyenkor.
2013. június 28., péntek
10. Fejezet -Valaki megy, valaki jön...-
Hűvös, októberi reggel volt. Kint a fákon, a füvön, mind dér ült. A két lány a meleg szobában ült, és beszélgetett.
-Szerintem is olyan cuki! Én is bevállalnám! -jelentette ki nevetve Anna. -De nincs rá esélyem.
-Miért ne lenne? Szép vagy, kedves vagy -Szofi is vigyorgott. Szőke haja kócosan omlott a vállára, de zöld szemében mosoly játszott a napfénnyel karöltve.
-Mert ő a te szerelmes szőke lovagod! -magyarázta mímelt tudálékossággal Anna. Az ágyban ültek fent, a galérián. Takarók, párnák és plüssállatok hevertek körülöttük mindenfelé.
-Tudom. De olyan rég láttam. -Robiról volt beszéltek. Ki másról?!
-Emlékszel, amikor tavaly hajnali négykor bemászott az ablakomon? -és Szofi emlékezett.
-Egy meleg nyári nap után, horror filmek közepette... -kezdte vészjósló hangon -Nálatok voltunk. -Anna felnevetett. -Neteztünk és az egyik főgonosztól paráztunk. -A Nap elől elment egy felhő, így besütött a napfény az ablakon. -Robi rádírt cseten. Kérdezé; mit csinálunk? Erre mi azt válaszolánk; félünk. Nem mondom vicces kedvünkben voltunk. -Itt már Szofi is elnevette magát. -A Lovagom rávilágítá kegyesen a probléma nyitjára: "Átmenjek-e szépjeányok, megvédeni titeket?". Mi felelénk, félő voltunk lelkünk nem engedé, igen! A Lovag felkerekedé borzalmas Pilisjászfalu fövenyéről és hazánk felé vezeti fehér paripáját.
-Fél óra múlva meg az ablak előtt állt, mi beengedtük, és nagyon sokat röhögtünk amellett, hogy nem aludtunk semmit -szakította félbe a kacagástól fulladozva barátnőjét Anna. -Sosem felejtem el! -Szofi örült, hogy végre őszinte mosolyt láthat az arcán.
-Szofi, Anna! -Gabi kiabált a földszintről.
-Azt hiszem, mennünk kell -Anna elszontyolodott, amikor ezeket a szavakat kimondta. Tényleg kezdte újra jól érezni magát. -Te öltözz fel, én megyek zuhanyozni.
-Oké. Mikor megy a vonatod?
-Fél óra múlva.
20 perc múlva (felöltözve) léptek ki a kapun. Szofi félt. De nem az erdei manóktól, vagy a láncfűrészes gyilkostól, amitől általában. Félt, hogy most látja utoljára Annát. Elgondolkozott, hogy mennyire hiányozna neki. Mélázásából az zökkentette ki, hogy barátnője a tegnap esti malőrjéről beszél.
-...és biztos vagyok benne, hogy a tűsarok volt a hibás!
-Igen, biztos -odaértek az állomásra. Fél perc múlva meg is érkezett a vonat. A lányok megölelték egymást. -Szia!
-Szia, cica! -Anna ezzel felszállt a vonatra. A peronon a sok ember között egy tűzvörös hajkorona rajzolódott ki.
-Szaffi! -kiáltotta el maát már a távolból Margaréta.
-Szia Krémes! Azt hittem később jössz.
-Én meg azt hittem, Anna előbb elmegy -villámló tekintettel nézett a vonat után.
"Milyen ironikus"-gondolta Szofi. Igaza volt. A volt legjobb barátnő elment, a leendő pedig megérkezett.
-Hogy éreztétek magatokat? -Krémes arcán a féltékenység halvány jelei mutatkoztak.
-Tegnap ledobtam a bátyám egy tortával, szerinted?!
-Miért haragudtál rá ennyire? Nem tetszett neki az ajándék?
-Tetszett neki... Megtanultam, hogy a csokitorta, és a magassarkú nem jó párosítás.
-Annyira szerencsétlen vagy! -nevetett Margaréta.
-Kösz, én is téged! -vigyorgott Szofi. -Mizu JÁSZFALUN? -mindig viszolyogva ejtette ki ezt a szót. Az volt a képzete, pár barátjával együtt, hogy Jászfalu egy szar hely. Ezt mindig, mindenhol, mindenkinek hangoztatták is.
-Jól vagyunk, köszönjük.
-Figyelj, kérdezhetek valamit? -Szofi hangja feszültbe csapott át.
-Hogyne.
-A szüleid is Őrzők?
-Az igazi szüleim igen. Akik itt nevelnek, nem. Ők azt hiszik, baba korom óta nevelnek, de tudják, hogy nem vagyok ember. Igazából 3 évesen kerültem le a Földre, miután kiválasztottam, hogy kit akarok őrizni. Legalábbis itteni idő szerint 3 évesen. A mi világunkban...
-A ti világotokban? Van külön világotok?
-Igen, van. Tehát ez hülyén fog hangzani, de a mi világunkban mi kortalanok vagyunk. Nincs korunk, és ott nem is múlik az idő.
-Egy párhuzamos dimenzió?
-Nem. Egy teljesen külön világ. Ezeket a dolgokat azért nem mondtam még augusztusban, mert a legtöbb ember ilyenkor idegösszeomlást kap. De te nagyon jól viseled!
-És tudtok... nem is tudom... Varázsolni?
-Ez bonyolult. Én nem tudok.... De vannak, akik igen. Ők félig emberek, félig őrangyalok. Őket hívjuk a Félvéreknek. Őket bezárva tartjuk, mert gonoszak. Valamilyen furcsa genetikai dolog, hogy az Őrök jóságát mind elnyelik. Félünk, hogy túl nagy lenne a hatalmuk. Egyszer sikerült, valaha kitörni a Kasztánból.
-Honnan? -Szofi egyre jobban belezavarodott a sok információba.
-A Kasztánból. Egy akkora börtön, mint Ausztrália. Az összes Félvér oda van bezárva, de mivel, ők is és az őrzők is halhatatlanok, mi pedig nem ölünk, ha gonosz, ha nem, egyre többen vannak, ezért a börtön is folyamatosan nő. Mindegyikük ablaktalan, kicsi kőszobákba van bezárva, és a falhoz van láncolva.
-Ki a vezetőtök? Kell lennie valamilyen monarchiának, különben az a világ sem tudna működni.
-Nevetni fogsz. Gábriel a vezetőnk, vagyis a kiráyunk. Apa.
-Várj, akkor te... Hercegnő vagy? -Szofi megütközött.
-Így is mondhatjuk. -nevetett Krémes.
-És ki az anyukád?
-Hát, ő a királynő, Stella. Apukám huszonharmadik felesége.
-Hanyadik?
-A huszonharmadik. Apa, ha ott telne az idő, már legalább háromezer éves lenne. Ennyi idő alatt
legalább negyven életet leélt, és ezek alatt mindig újabb, és újabb feleségei lettek. De Stellát, anyát, nem engedi őrizni, mert fél, hogy túlságosan megszeretné az őrzöttét, és meghalna helyette. Az örökkévalóságig együtt akarnak maradni. És hát, khm... Eléggé... termékenyek. Legalább kétszáz testvérem, vagy féltestvérem van.
-Van olyan testvéred, aki Félvér?
-Az előbb mondtam, hogy csak egyszer sikerült megszökni a Kasztánból, emlékszel?
-Igen.
-Sebastian, a bátyám volt az.
-Miért ne lenne? Szép vagy, kedves vagy -Szofi is vigyorgott. Szőke haja kócosan omlott a vállára, de zöld szemében mosoly játszott a napfénnyel karöltve.
-Mert ő a te szerelmes szőke lovagod! -magyarázta mímelt tudálékossággal Anna. Az ágyban ültek fent, a galérián. Takarók, párnák és plüssállatok hevertek körülöttük mindenfelé.
-Tudom. De olyan rég láttam. -Robiról volt beszéltek. Ki másról?!
-Emlékszel, amikor tavaly hajnali négykor bemászott az ablakomon? -és Szofi emlékezett.
-Egy meleg nyári nap után, horror filmek közepette... -kezdte vészjósló hangon -Nálatok voltunk. -Anna felnevetett. -Neteztünk és az egyik főgonosztól paráztunk. -A Nap elől elment egy felhő, így besütött a napfény az ablakon. -Robi rádírt cseten. Kérdezé; mit csinálunk? Erre mi azt válaszolánk; félünk. Nem mondom vicces kedvünkben voltunk. -Itt már Szofi is elnevette magát. -A Lovagom rávilágítá kegyesen a probléma nyitjára: "Átmenjek-e szépjeányok, megvédeni titeket?". Mi felelénk, félő voltunk lelkünk nem engedé, igen! A Lovag felkerekedé borzalmas Pilisjászfalu fövenyéről és hazánk felé vezeti fehér paripáját.
-Fél óra múlva meg az ablak előtt állt, mi beengedtük, és nagyon sokat röhögtünk amellett, hogy nem aludtunk semmit -szakította félbe a kacagástól fulladozva barátnőjét Anna. -Sosem felejtem el! -Szofi örült, hogy végre őszinte mosolyt láthat az arcán.
-Szofi, Anna! -Gabi kiabált a földszintről.
-Azt hiszem, mennünk kell -Anna elszontyolodott, amikor ezeket a szavakat kimondta. Tényleg kezdte újra jól érezni magát. -Te öltözz fel, én megyek zuhanyozni.
-Oké. Mikor megy a vonatod?
-Fél óra múlva.
20 perc múlva (felöltözve) léptek ki a kapun. Szofi félt. De nem az erdei manóktól, vagy a láncfűrészes gyilkostól, amitől általában. Félt, hogy most látja utoljára Annát. Elgondolkozott, hogy mennyire hiányozna neki. Mélázásából az zökkentette ki, hogy barátnője a tegnap esti malőrjéről beszél.
-...és biztos vagyok benne, hogy a tűsarok volt a hibás!
-Igen, biztos -odaértek az állomásra. Fél perc múlva meg is érkezett a vonat. A lányok megölelték egymást. -Szia!
-Szia, cica! -Anna ezzel felszállt a vonatra. A peronon a sok ember között egy tűzvörös hajkorona rajzolódott ki.
-Szaffi! -kiáltotta el maát már a távolból Margaréta.
-Szia Krémes! Azt hittem később jössz.
-Én meg azt hittem, Anna előbb elmegy -villámló tekintettel nézett a vonat után.
"Milyen ironikus"-gondolta Szofi. Igaza volt. A volt legjobb barátnő elment, a leendő pedig megérkezett.
-Hogy éreztétek magatokat? -Krémes arcán a féltékenység halvány jelei mutatkoztak.
-Tegnap ledobtam a bátyám egy tortával, szerinted?!
-Miért haragudtál rá ennyire? Nem tetszett neki az ajándék?
-Tetszett neki... Megtanultam, hogy a csokitorta, és a magassarkú nem jó párosítás.
-Annyira szerencsétlen vagy! -nevetett Margaréta.
-Kösz, én is téged! -vigyorgott Szofi. -Mizu JÁSZFALUN? -mindig viszolyogva ejtette ki ezt a szót. Az volt a képzete, pár barátjával együtt, hogy Jászfalu egy szar hely. Ezt mindig, mindenhol, mindenkinek hangoztatták is.
-Jól vagyunk, köszönjük.
-Figyelj, kérdezhetek valamit? -Szofi hangja feszültbe csapott át.
-Hogyne.
-A szüleid is Őrzők?
-Az igazi szüleim igen. Akik itt nevelnek, nem. Ők azt hiszik, baba korom óta nevelnek, de tudják, hogy nem vagyok ember. Igazából 3 évesen kerültem le a Földre, miután kiválasztottam, hogy kit akarok őrizni. Legalábbis itteni idő szerint 3 évesen. A mi világunkban...
-A ti világotokban? Van külön világotok?
-Igen, van. Tehát ez hülyén fog hangzani, de a mi világunkban mi kortalanok vagyunk. Nincs korunk, és ott nem is múlik az idő.
-Egy párhuzamos dimenzió?
-Nem. Egy teljesen külön világ. Ezeket a dolgokat azért nem mondtam még augusztusban, mert a legtöbb ember ilyenkor idegösszeomlást kap. De te nagyon jól viseled!
-És tudtok... nem is tudom... Varázsolni?
-Ez bonyolult. Én nem tudok.... De vannak, akik igen. Ők félig emberek, félig őrangyalok. Őket hívjuk a Félvéreknek. Őket bezárva tartjuk, mert gonoszak. Valamilyen furcsa genetikai dolog, hogy az Őrök jóságát mind elnyelik. Félünk, hogy túl nagy lenne a hatalmuk. Egyszer sikerült, valaha kitörni a Kasztánból.
-Honnan? -Szofi egyre jobban belezavarodott a sok információba.
-A Kasztánból. Egy akkora börtön, mint Ausztrália. Az összes Félvér oda van bezárva, de mivel, ők is és az őrzők is halhatatlanok, mi pedig nem ölünk, ha gonosz, ha nem, egyre többen vannak, ezért a börtön is folyamatosan nő. Mindegyikük ablaktalan, kicsi kőszobákba van bezárva, és a falhoz van láncolva.
-Ki a vezetőtök? Kell lennie valamilyen monarchiának, különben az a világ sem tudna működni.
-Nevetni fogsz. Gábriel a vezetőnk, vagyis a kiráyunk. Apa.
-Várj, akkor te... Hercegnő vagy? -Szofi megütközött.
-Így is mondhatjuk. -nevetett Krémes.
-És ki az anyukád?
-Hát, ő a királynő, Stella. Apukám huszonharmadik felesége.
-Hanyadik?
-A huszonharmadik. Apa, ha ott telne az idő, már legalább háromezer éves lenne. Ennyi idő alatt
legalább negyven életet leélt, és ezek alatt mindig újabb, és újabb feleségei lettek. De Stellát, anyát, nem engedi őrizni, mert fél, hogy túlságosan megszeretné az őrzöttét, és meghalna helyette. Az örökkévalóságig együtt akarnak maradni. És hát, khm... Eléggé... termékenyek. Legalább kétszáz testvérem, vagy féltestvérem van.
-Van olyan testvéred, aki Félvér?
-Az előbb mondtam, hogy csak egyszer sikerült megszökni a Kasztánból, emlékszel?
-Igen.
-Sebastian, a bátyám volt az.
1. -Díjam-
Köszönöm szépen Dubhe-nak!
Szabályok:
1. Írj magadról 10 dolgot!
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Kérdésekre válaszolni!
3. 10 kérdést feltenni!
4. 10 embernek küldd tovább a díjat!
10 dolog:
- Imádok írni nektek!
- Szeretem a zenét
- Legjobb barátnőim Fagyi és Endzsi.. >két idióta<
- Szeretek olvasni
- Egy vámpír vagyok
- Kedvenc gyümölcsöm az eper
- Love summer *w*
- A szobám rikító rózsaszín
- Azt az elvet vallom, hogy : ha nincs boldogság, jó a nutella is, az majdnem ugyanaz
- Lila csuklyás keresztbe csíkos aszpirin!
10 válasz:
- Szeretnél sokat utazni, világot látni? Igen, nagyon.
- Milyen zenét szeretsz? Főleg rock zenét hallgatok...
- Milyen nyelveket szeretsz/beszélsz/tanulsz? Angolul tanulok, az oroszt és a franciát szeretnék
- Hiszel valami babonában? Nem nagyon.
- Félsz egyedül maradni otthon éjszakára, vagy simán elvagy? Igen, nagyon!
- Tudod, miből idéztem ezt? Fogalmam sincs, de szakadok!
"- Én a pelyhet szeretem!
- Én meg a krumplit.
- De ÉN a pelyhet szeretem!"
- Mit teszel, amikor tehetetlen dühöt érzel? Megpróbálom kitombolni magam, ha nem megy, akkor mindenkit elküldök... haza.
- Hogyan viselkedsz, ha egy új arc bukkan fel a baráti körödben, akivel akkor találkozol először? Nem nagyon történt még ilyen, de ha történne, megpróbálnám megismerni.
- Milyen filmeket szeretsz? Vígjáték, thriller.
- Milyen az álompasid/csajod? >Pasim<: szőke, mély kék szemekkel, magas, nálam picit idősebb.
- Ha tehetnéd mit változtatnál meg magadon? Semmit. El akarom fogadni magam olyannak, amilyen vagyok.
10 kérdés:
- Ha lehetne egy kívánságot, mi lenne?
- Mi a kedvenc állatod?
- Mitől félsz a legjobban?
- Van tesód?
- Kit szeretsz a világon a legjobban?
- Szertinted mi a szabadság fogalma?
- Hiszel a tündérmesékben?
- Melyik a kedvenc Disney meséd?
- Mit csinálsz, ha úgy érzed, senki sem szeret?
- Narancs vagy??
10 ember, akinek küldöm:
- Krystal Kloss
- Lolita
- Alicia
- Dubhe (tudom, hogy te már kaptál, de imádom az írásaidat)
2013. június 25., kedd
9. Fejezet -Egy szülinap nem a világ-
Délután kettő körül elkezdtek megérkezni a vendégek. Ez Dani családi szülinapja volt, mert amit a barátaival tartott, az egy klubban volt másnap éjjel. Ott volt mindenki. Nagymama, nagypapa, nagynéni, nagybácsi, unokatestvérek, távoli rokonok, akiknek Szofi a nevét sem tudta. Anna is ott állt a forgatag közepében, éss nem tudott mit kezdeni magával. Egy térdéig érő kék ruha volt rajta, a derekán egy vörös szalaggal átkötve. A magassarkú cipőjében alig tudott megállni, de kicsi testalkata miatt muszáj volt magasabbnak tűnnie. Szofi egy pánt nélküli, lila ruhát viselt, amit még tavaly kapott karácsonyra, de csak most nőtt bele. Rajta is fekete, tűsarkú cipő volt, de ő egy fokkal biztosabban támolygott. Még a haját is feltűzte, és amikor belepillantotta tükörbe fél órával azelőtt, megállapította, hogy egész felnőttesen néz ki.
-Na jó... Csináljunk valamit, mert kezdek megbolondulni a tétlenkedéstől! -Anna szólalt meg. Szerencsére ezt a mondatot csak Szofi hallotta.
-Oké, így is itt az ideje a tortázásnak. Anyu! -fordult Emeséhez, aki a közelben iszogatott pezsgőt, és beszélgetett a szüleivel.
-Igen? -nézett fel álmosan.
-Ki kéne hozni a tortát.
-Megtennéd? Én lekapcsolom a villanyt és elkezdhetünk mindjárt énekelni.
Szofi elindult a konyha felé, ami egyből a nappali mellett volt, egy másik szobában. A hatalmas csokitorta a pulton volt, mellette tizennyolc darab gyertya hevert. Elkezdte őket egymás után beleszurkodni a piskótába. Amikor nagy nehezen megbirkózott ezzel a felettébb bonyolult feladattal, két kezét a tálca alá csúsztatva elindult vissza a vendégekhez. A lámpák le voltak kapcsolva, és mindenki énekelte a "Happy Birthday"-t. Már majdnem kiért a konyhából, de valami az útját állta. Egy küszöb. A tűsarkúban nem tudott megállni, hirtelen elvesztette az egyensúlyát.
Mint a rossz hollywoodi filmekben, a hátulról beszűrődő fényben lelassítva látta, ahogy repül a torta, az az édes műremek, ami Dani első édességét jelentette volna nagykorúan. A hosszú pillanatoknak egy olyan csavar vetett véget, ami az egész malőrt még kínosabbá tette. A sütemény egy hangos puffanással egyenes a szülinapos öltönyére esett.
Szofi érezte, hogy az arca a megszokott pirospozsgás színről mély bordóba vált. A villany fellkapcsolódott és az egész csak még rosszabbul nézett ki. Csoki és marcipán darabkák mindenütt. A tálca eltörött, Dani zakóján pedig ott díszelgett az összes tejszínhab és csokimáz. Olyan volt, mint egy szénhidrát-apokalipszis! Senki nem tűnt mérgesnek, csak inkább mindenki meglepődött, és szomorkás volt az eredeti, kedves, családias hangulat elvesztése miatt. Amikor Szofinak sikerült felkelnie a padlóról, az összes ember izegni-mozogni kezdett, mindenki segíteni akart a takarításban. Ilyen volt ez a család!
-Ne haragudj, nem direkt csináltam! -szólalt meg a szégyenkező lány Danihoz fordulva. -Annyira sajnálom, ezzel most elrontottam mindent, ugye?
-Dehogy is! -próbálta megnyugtatni a bátyja. -A legnagyobb problémám az, hogy át kell váltanom öltözékem! Tudod mennyi időbe tellett mai alkalomhoz illő szettet összeraknom egyedül?! -Már mind a ketten vigyorogtak. Általában, ha valamelyikük hülyeséget csinált, akkor a másik elkezdett viccelődni és együtt megoldották a helyzetet. Anna ott sertepertélt körülöttük, mert megint nem jutott rá semmi munka, amitől majd' megőrült. Amikor mindent feltakarítottak, és valamelyik rejtélyes családtag elugrott sütiért (Honnan szerzettt szombat késő este?-gondolta Szofi), Daninak is sikerült átölltözni, minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Miután elkezdtek hazaindulni az emberek, Szofi csak egyetlen csípős megjegyzést kapott, méghozzá a tulajdon nagyanyjától.
-Na jó... Csináljunk valamit, mert kezdek megbolondulni a tétlenkedéstől! -Anna szólalt meg. Szerencsére ezt a mondatot csak Szofi hallotta.
-Oké, így is itt az ideje a tortázásnak. Anyu! -fordult Emeséhez, aki a közelben iszogatott pezsgőt, és beszélgetett a szüleivel.
-Igen? -nézett fel álmosan.
-Ki kéne hozni a tortát.
-Megtennéd? Én lekapcsolom a villanyt és elkezdhetünk mindjárt énekelni.
Szofi elindult a konyha felé, ami egyből a nappali mellett volt, egy másik szobában. A hatalmas csokitorta a pulton volt, mellette tizennyolc darab gyertya hevert. Elkezdte őket egymás után beleszurkodni a piskótába. Amikor nagy nehezen megbirkózott ezzel a felettébb bonyolult feladattal, két kezét a tálca alá csúsztatva elindult vissza a vendégekhez. A lámpák le voltak kapcsolva, és mindenki énekelte a "Happy Birthday"-t. Már majdnem kiért a konyhából, de valami az útját állta. Egy küszöb. A tűsarkúban nem tudott megállni, hirtelen elvesztette az egyensúlyát.
Mint a rossz hollywoodi filmekben, a hátulról beszűrődő fényben lelassítva látta, ahogy repül a torta, az az édes műremek, ami Dani első édességét jelentette volna nagykorúan. A hosszú pillanatoknak egy olyan csavar vetett véget, ami az egész malőrt még kínosabbá tette. A sütemény egy hangos puffanással egyenes a szülinapos öltönyére esett.
Szofi érezte, hogy az arca a megszokott pirospozsgás színről mély bordóba vált. A villany fellkapcsolódott és az egész csak még rosszabbul nézett ki. Csoki és marcipán darabkák mindenütt. A tálca eltörött, Dani zakóján pedig ott díszelgett az összes tejszínhab és csokimáz. Olyan volt, mint egy szénhidrát-apokalipszis! Senki nem tűnt mérgesnek, csak inkább mindenki meglepődött, és szomorkás volt az eredeti, kedves, családias hangulat elvesztése miatt. Amikor Szofinak sikerült felkelnie a padlóról, az összes ember izegni-mozogni kezdett, mindenki segíteni akart a takarításban. Ilyen volt ez a család!
-Ne haragudj, nem direkt csináltam! -szólalt meg a szégyenkező lány Danihoz fordulva. -Annyira sajnálom, ezzel most elrontottam mindent, ugye?
-Dehogy is! -próbálta megnyugtatni a bátyja. -A legnagyobb problémám az, hogy át kell váltanom öltözékem! Tudod mennyi időbe tellett mai alkalomhoz illő szettet összeraknom egyedül?! -Már mind a ketten vigyorogtak. Általában, ha valamelyikük hülyeséget csinált, akkor a másik elkezdett viccelődni és együtt megoldották a helyzetet. Anna ott sertepertélt körülöttük, mert megint nem jutott rá semmi munka, amitől majd' megőrült. Amikor mindent feltakarítottak, és valamelyik rejtélyes családtag elugrott sütiért (Honnan szerzettt szombat késő este?-gondolta Szofi), Daninak is sikerült átölltözni, minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Miután elkezdtek hazaindulni az emberek, Szofi csak egyetlen csípős megjegyzést kapott, méghozzá a tulajdon nagyanyjától.
-Remélem, a saját felnőtté válásod napján nem leszel ilyen kétbalkezes, mert azt a férfiak nem fogadják el sem a konyhában, sem máshol! -ezzel távozott.
Kedves naplóm! A mai napon jöttem rá, hogy egy szülinap nem a világ. Az egész egy katasztrófába torkollott, de mi megoldottuk! Hogy ne jött volna minden rendbe, amikor ez Mr. Tökéletes szülinapja volt?? Amúgy nagyon aranyos volt, gyorsan megnyugtatott. Holnap viszont Anna elindul hazamegy, én pedig találkozok Krémessel. Ez az első igazi találkozónk, amióta... tudod. Jó éjt, kedvesem, köszönöm az újbóli hallgatásod. Tudom, hogy az összes titkomat rád bízhatom, mert te hallgatsz. Hallgatsz, mint a sír.
Kedves naplóm! A mai napon jöttem rá, hogy egy szülinap nem a világ. Az egész egy katasztrófába torkollott, de mi megoldottuk! Hogy ne jött volna minden rendbe, amikor ez Mr. Tökéletes szülinapja volt?? Amúgy nagyon aranyos volt, gyorsan megnyugtatott. Holnap viszont Anna elindul hazamegy, én pedig találkozok Krémessel. Ez az első igazi találkozónk, amióta... tudod. Jó éjt, kedvesem, köszönöm az újbóli hallgatásod. Tudom, hogy az összes titkomat rád bízhatom, mert te hallgatsz. Hallgatsz, mint a sír.
2013. június 21., péntek
8. Fejezet -Debrecen nincs is olyan messze(?)-
Kedves naplóm! Ma van Dani szülinapja. Megjött az aji, amit neki rendeltem, remélem örül majd neki. Egyben ma különleges nap van, más miatt is... Anna. Nem láttam nyár óta! Csak tényleg olyan volt, mintha a testvérem lenne. Nagyon szerettem, és nagyon szeretem. Édes naplóm, készséges bajtársam, hidd el, ez nagyon sokat jelent nekem. Igazán nagyon sokat.
Szofi letette a tollát az asztalára, és rohant le a lépcsőn. Egy oka volt ennek a különös cselekedetnek. A földszintől először kopogást. majd halk motozást hallott. Amint leért az előszobába Anna nyakába vetette magát.
-Szia! -kiáltotta a fülébe. Az izgatottságtól mindig hangosabban beszélt.
-Szia -próbálta lefejjteni magáról barátnőjét Anna. -Megfojtasz, cica!
-Bocsi, bocsi -Szofi elengedte, és jobbban megnézte a lányt. -Mi van a hajaddal? -kérdezte 3 másodperc szemlélődés után.
-Befestettem -halllatszott az egyszerű válasz. -Még pár hónapja.
Anna haja eddig világosbarna vollt, váll alá érő. Most viszont szőke csíkok voltak sötétebb, nem igazi felületen.
-De miért, olyan szép volt! -Szofi megütközött azon, hogy ennyit nem tudott arról az emberről, akit ennyire szeretett. Nem tudta megérteni, hogy miért kell változtatni a dolgokon. Főleg azokon a dogokon, amiket ismert és megszokott. Igazából tetszett neki. "Végülis, az ő dolga..."-gondolta. -De így sem rossz.
-Sziasztok! -délelőtt tizenegy óra volt, és Dani ebben a pillanatban lépett ki a szobája ajtaján. -Anna, milyen rég láttalak. Mi ez a deprimált hangulat? Örvendjetek kicsit, ma töltöttem be a 18. életévem. Ezentúl korlátozottan cselekvőképes vagyok.
-Örülünk mi, csak nem neked, hanem egymásnak -vette elő Anna csípős modorát. Szofi mosolygott. Hiányzott neki ez a csipkelődés.
-Ez aztán durva volt -hallatszott a válasz. Ez még egy darabig folytatódott, amíg Emese nem tűnt fel.
-Szia anyu! -köszönt a két testvér egyszerre.
-Sziasztok!
-Anna, gyere, menjünk fel a szobámba.
Szofi szobájának színe rikítóan rózsaszín volt. Az ajtóval szemben óriási ablakok, és mellettük egy nagy kék fotel foglaltak helyet. A plafonhoz közel a galéria az ággyal, alatta pedig az íróasztal és egy forgós szék volt, már a költözés óta. De az összes fal cetlikkel volt borítva. Rajzokkal, jegyekkel, fényképekkel, levelekkel, matricákkal. Emlékekkel.
-Egyre jobban néz ki a díszítés -jegyezte meg a barátnő, miközben elhelyezkedett az íróasztal mellett, és kibámult az ablakon. -Hiányzott Piliscsaba.
-Hidd el, ő is hiányolt téged -mondta Szofi. -Nincs nálad kép rólad, amit kitehetnék?
-Ami azt illeti, pont van. Kellett az új útlevelemhez -átadott egy igazolványképet. Fehér háttér előtt volt mosolygó arca. De az a mosoly nem volt őszinte. Mint amikor a kisgyereknek azt mondják, hogy mondja: csíz.
-Köszi -egyből felragasztotta a képet. Olyan helyre, ahol mindig láthatta. -Anna, nagyon szeretlek!
-Én is! -mosolygott a lány. Ugyan olyan volt a mosolya, mint a fényképen.
Szofi letette a tollát az asztalára, és rohant le a lépcsőn. Egy oka volt ennek a különös cselekedetnek. A földszintől először kopogást. majd halk motozást hallott. Amint leért az előszobába Anna nyakába vetette magát.
-Szia! -kiáltotta a fülébe. Az izgatottságtól mindig hangosabban beszélt.
-Szia -próbálta lefejjteni magáról barátnőjét Anna. -Megfojtasz, cica!
-Bocsi, bocsi -Szofi elengedte, és jobbban megnézte a lányt. -Mi van a hajaddal? -kérdezte 3 másodperc szemlélődés után.
-Befestettem -halllatszott az egyszerű válasz. -Még pár hónapja.
Anna haja eddig világosbarna vollt, váll alá érő. Most viszont szőke csíkok voltak sötétebb, nem igazi felületen.
-De miért, olyan szép volt! -Szofi megütközött azon, hogy ennyit nem tudott arról az emberről, akit ennyire szeretett. Nem tudta megérteni, hogy miért kell változtatni a dolgokon. Főleg azokon a dogokon, amiket ismert és megszokott. Igazából tetszett neki. "Végülis, az ő dolga..."-gondolta. -De így sem rossz.
-Sziasztok! -délelőtt tizenegy óra volt, és Dani ebben a pillanatban lépett ki a szobája ajtaján. -Anna, milyen rég láttalak. Mi ez a deprimált hangulat? Örvendjetek kicsit, ma töltöttem be a 18. életévem. Ezentúl korlátozottan cselekvőképes vagyok.
-Örülünk mi, csak nem neked, hanem egymásnak -vette elő Anna csípős modorát. Szofi mosolygott. Hiányzott neki ez a csipkelődés.
-Ez aztán durva volt -hallatszott a válasz. Ez még egy darabig folytatódott, amíg Emese nem tűnt fel.
-Szia anyu! -köszönt a két testvér egyszerre.
-Sziasztok!
-Anna, gyere, menjünk fel a szobámba.
Szofi szobájának színe rikítóan rózsaszín volt. Az ajtóval szemben óriási ablakok, és mellettük egy nagy kék fotel foglaltak helyet. A plafonhoz közel a galéria az ággyal, alatta pedig az íróasztal és egy forgós szék volt, már a költözés óta. De az összes fal cetlikkel volt borítva. Rajzokkal, jegyekkel, fényképekkel, levelekkel, matricákkal. Emlékekkel.
-Egyre jobban néz ki a díszítés -jegyezte meg a barátnő, miközben elhelyezkedett az íróasztal mellett, és kibámult az ablakon. -Hiányzott Piliscsaba.
-Hidd el, ő is hiányolt téged -mondta Szofi. -Nincs nálad kép rólad, amit kitehetnék?
-Ami azt illeti, pont van. Kellett az új útlevelemhez -átadott egy igazolványképet. Fehér háttér előtt volt mosolygó arca. De az a mosoly nem volt őszinte. Mint amikor a kisgyereknek azt mondják, hogy mondja: csíz.
-Köszi -egyből felragasztotta a képet. Olyan helyre, ahol mindig láthatta. -Anna, nagyon szeretlek!
-Én is! -mosolygott a lány. Ugyan olyan volt a mosolya, mint a fényképen.
2013. június 10., hétfő
7. Fejezet -Az iskolabíróság-
Édes barátom! Már október 4. van! Holnapután van Dani szülinapja... Minek örül egy ilyen ember? Vettem neki egy etimológiai szótárat, hátha kiéli magát azon, és nekem nem kell a hülyeségeit hallgatnom. Csütörtök van, azaz holnap már péntek. El fogok kezdeni táncra járni, oda, ahova Viki is jár. Annyira jó lesz! Ma magyar dogát írunk, Ágota nénivel. Meséltem már róla? Nagyon szeretem, de az óráit nem annyira. De melyik tini szereti a nyelvtant?! Mennem kell öltözni, jól kell kinéznem, mert ma is, mint minden nap, találkozom Vele... Egyszerűen csak nem tudom leírni, milyen érzés, amikor találkozunk, de nem is kell, mert én érzem. Te, kedves naplóm! Te vagy az egyetlen, aki ezt megértheti.
Szofi letette a naplójá, és öltözködni kezdett. Amikor éppen a szűk farmerját próbálta felhúzni, hangos zene szólalt meg az ágyából. Annyira megijedt, hogy orra esett, és félmeztelenül kapálózva jött rá, hogy a telefonja csörög. Megkísérelt odakúszni a létrához, ami az ágyához vezetett és leszedni a telefont. Amikor nagy nehezen a kezébe került a rezgő tárgy, egyből felvette.
-Halló, tessék?
-Én azt hittem, ember vagy, és nem egy hal-ló. -A hang ismerős volt. Egy édesen magas, de felnőttes, női hang.
Szofi letette a naplójá, és öltözködni kezdett. Amikor éppen a szűk farmerját próbálta felhúzni, hangos zene szólalt meg az ágyából. Annyira megijedt, hogy orra esett, és félmeztelenül kapálózva jött rá, hogy a telefonja csörög. Megkísérelt odakúszni a létrához, ami az ágyához vezetett és leszedni a telefont. Amikor nagy nehezen a kezébe került a rezgő tárgy, egyből felvette.
-Halló, tessék?
-Én azt hittem, ember vagy, és nem egy hal-ló. -A hang ismerős volt. Egy édesen magas, de felnőttes, női hang.
-Anna! Annyira hiányzol! Mikor jössz már fel? Nem láttalak egy éve! -Szofi egész mellkasát melegség árasztotta el. Annával nem keresték egymást augusztus óta.
-Pont ezt akartam mondani! Szombaton, és azt akarom kérdezni, hogy nálatok aludhatok-e.
-Persze, de akkor lesz Dani szülinapja, nem baj? -Anna és Dani osztálytársak voltak gimiben,de sosem kedvelték egymást különösebben.
-Nem, dehogy! Úgy is rég láttam már... Nem mintha annyira hiányozna -mind a ketten nevettek.
Szofi 3 évig legjobb barátnőjének tartotta ezt a lányt, és amikor megtudta, hogy elköltöznek, úgy érezte, mintha egy darabot szakítanának ki a szívéből. Nagyon sok dolgot éltek át együtt. Az éjszakai pudingfőzés, a minden estén lévő futás, a tornamutatványok, a filmek, az esti mászkálások. Mind ott lapult a két lány szívében, olyan mélyen, hogy soha semmi nem szedhette volna ki őket. Ezt gondolták addig, amíg el nem jutott hozzájuk a költözés híre. De tévedtek, méghozzá akkorát, mint még soha életükben.
-Akkor szombaton jössz? Hánykor? -kérdezte végül Szofi, aki még mindig próbált öltözködni. Nem nagy sikerrel.
-Kettő körül jó lesz?
-Persze, de most már megyek, mert megfulladok a pulcsimtól! Szia!
-Szia -köszönt el Anna is, de a fuldokló lány még utána szólt.
-Anna! Jó volt hallani a hangodat.
-A tiédet is.
Szofi meleg szívvel tette le a telefont. A fogadott nővére tehát meglátogatja. Örült ennek, de tudta, mélyen legbelül, hogy furcsa lesz, hogy fel fognak jönni a régi érzések, és fel fognak tépődni a régi sebek.
Az iskolába, késve beérve mindent rendben talált, csak egy dolgot nem. Egy elég fontos dolgot. Üres volt az egész iskola. Hangokat hallott a tornaterem felől, ezért arra vette az irányt.
A terem közepén ott állt az egyben magyar tanár, egyben igazgató Ágota néni, két oldalán pedig Robi és az igazgatóhelyettes, Klára. A diákok a terem két oldalán lévő padokon ültek, és mindenki izgatott volt. Robi arca olyan volt, mint aki nem tudja eldönteni, hogy nevessen saját helyzetén, vagy süllyedjen föld alá szégyenében.
-Pont ezt akartam mondani! Szombaton, és azt akarom kérdezni, hogy nálatok aludhatok-e.
-Persze, de akkor lesz Dani szülinapja, nem baj? -Anna és Dani osztálytársak voltak gimiben,de sosem kedvelték egymást különösebben.
-Nem, dehogy! Úgy is rég láttam már... Nem mintha annyira hiányozna -mind a ketten nevettek.
Szofi 3 évig legjobb barátnőjének tartotta ezt a lányt, és amikor megtudta, hogy elköltöznek, úgy érezte, mintha egy darabot szakítanának ki a szívéből. Nagyon sok dolgot éltek át együtt. Az éjszakai pudingfőzés, a minden estén lévő futás, a tornamutatványok, a filmek, az esti mászkálások. Mind ott lapult a két lány szívében, olyan mélyen, hogy soha semmi nem szedhette volna ki őket. Ezt gondolták addig, amíg el nem jutott hozzájuk a költözés híre. De tévedtek, méghozzá akkorát, mint még soha életükben.
-Akkor szombaton jössz? Hánykor? -kérdezte végül Szofi, aki még mindig próbált öltözködni. Nem nagy sikerrel.
-Kettő körül jó lesz?
-Persze, de most már megyek, mert megfulladok a pulcsimtól! Szia!
-Szia -köszönt el Anna is, de a fuldokló lány még utána szólt.
-Anna! Jó volt hallani a hangodat.
-A tiédet is.
Szofi meleg szívvel tette le a telefont. A fogadott nővére tehát meglátogatja. Örült ennek, de tudta, mélyen legbelül, hogy furcsa lesz, hogy fel fognak jönni a régi érzések, és fel fognak tépődni a régi sebek.
Az iskolába, késve beérve mindent rendben talált, csak egy dolgot nem. Egy elég fontos dolgot. Üres volt az egész iskola. Hangokat hallott a tornaterem felől, ezért arra vette az irányt.
A terem közepén ott állt az egyben magyar tanár, egyben igazgató Ágota néni, két oldalán pedig Robi és az igazgatóhelyettes, Klára. A diákok a terem két oldalán lévő padokon ültek, és mindenki izgatott volt. Robi arca olyan volt, mint aki nem tudja eldönteni, hogy nevessen saját helyzetén, vagy süllyedjen föld alá szégyenében.
Szofi tudta, hogy ez egy dolgot jelenthet. Iskolabíróság.Az iskolabíróság mindig is a Palánta specialitása volt. Ezt egy nagyobb szabály áthágásánál hívták össze, és ilyenkor a diákok (ha minimálisan is) segíthették elbírálni az esetet. Már csak egy kérdés volt. Mi a mai szabálysértés?
Szofi a terem végében meglátta barátnőit, és gyorsan odasietett, miközben elnézést kért a késésért.
-Mit csinált ez a vadbarom? -kérdezte, amire Viki adott a leggyorsabban választ.
-Kiugrott az ablakon az elsőről egy fára, amikor éppen egy tancsitól menekült, aki el akarta venni az öngyújtóját.
-Gratulálunk neki. De nem lett semmi baja? -Szaffi komolyan aggódni kezdett Robi elmei egészsége miatt.
-Szerencsére nem. -Most Hanna szólalt meg csendesen. A Pipivel való affér után még visszahúzódóbb lett. -A diáksereg képviselőjének téged választottak ki -folytatta. Ez nem volt meglepő. A diákok, a szülők és a tanárok közül mindig kiválasztanak egy szóvivőt, aki rövid, rögtönzött beszédet mond a "vádlott" ellen, avagy mellett, attól függően, hogy a többség mit szeretne.
-Miben egyeztetek meg, védenem kell, vagy támadnom? -a lánynak fogalma sem volt, hogy ennyit késhetett.
-Védened, bár ez nem lesz nehéz... -nézett rá Viki kihívóan. -Mindjárt te jössz. A tanárok már voltak, a szülők pedig utánad jönnnek.
-Rendben, de ki látta a történést? -elkezdett lélekben felkészülni arra, hogy egy általa nem is rendesen ismert ügyben kell kisügyvédet játszania. Imádta a jogot, de ez kicsit túl gyors volt, még neki is. Azt hitte, hogy csak pár percet késett, de most, hogy ránézett az órára, látta, hogy majdnem lekéste az első órát. Furcsa, hogy nem kapott érte büntetést. De hogy mehetett el ennyire az idő?!
Ebben a pillanatban merengéséből az igazgatónő szavai zökkentették ki.
-Szofi, te jössz. Készen állsz, vagy vállalod egyáltalán? -ezek költői kérdések voltak. Szofinak szinte kötelező volt ezt vállani, mert a többiek bíztal benne, hogy megvédi a kirúgás szélén álló barátját.
-Igen, mehet. -válaszolt, és elindult a terem közepe felé. Az első órák ilyenkor elmaradtak, és általában a délután folyamán kerültek bepótlásra. Megállt Robi mellett és megköszörülte a torkát. Az egész terem elhalkult. Igazából Szofit mindenki szerette, de legalább tisztelte.
-Sziasztok! Ha jól értesültem, a mai összejövetelünk arra szolgál, hogy megvitassuk Veres Róbert mai kihágását. -Igazából erre volt jó ez az egész. Fejlesztette a gyerekek beszédkészségét. Szofi Robira pillantott. Tudta, hogy ha nem is rajta múlik, de van szerepe abban, hogy a fiút kirúgják-e aznap.
Kedves naplóm! Fárasztó napom volt. A mai iskolagyűlésen nekem kellett megvédenem Robit... De végül megúszta egy igazgatóival... Anna pedig jön szombaton! Annyira hiányzik... A magyar dogám ötös lett, büszke vagyok rá. Amúgy a napom, ezektől eltekintve unalmas volt. Jó éjt, szeretett kiskönyvem!
Szofi a terem végében meglátta barátnőit, és gyorsan odasietett, miközben elnézést kért a késésért.
-Mit csinált ez a vadbarom? -kérdezte, amire Viki adott a leggyorsabban választ.
-Kiugrott az ablakon az elsőről egy fára, amikor éppen egy tancsitól menekült, aki el akarta venni az öngyújtóját.
-Gratulálunk neki. De nem lett semmi baja? -Szaffi komolyan aggódni kezdett Robi elmei egészsége miatt.
-Szerencsére nem. -Most Hanna szólalt meg csendesen. A Pipivel való affér után még visszahúzódóbb lett. -A diáksereg képviselőjének téged választottak ki -folytatta. Ez nem volt meglepő. A diákok, a szülők és a tanárok közül mindig kiválasztanak egy szóvivőt, aki rövid, rögtönzött beszédet mond a "vádlott" ellen, avagy mellett, attól függően, hogy a többség mit szeretne.
-Miben egyeztetek meg, védenem kell, vagy támadnom? -a lánynak fogalma sem volt, hogy ennyit késhetett.
-Védened, bár ez nem lesz nehéz... -nézett rá Viki kihívóan. -Mindjárt te jössz. A tanárok már voltak, a szülők pedig utánad jönnnek.
-Rendben, de ki látta a történést? -elkezdett lélekben felkészülni arra, hogy egy általa nem is rendesen ismert ügyben kell kisügyvédet játszania. Imádta a jogot, de ez kicsit túl gyors volt, még neki is. Azt hitte, hogy csak pár percet késett, de most, hogy ránézett az órára, látta, hogy majdnem lekéste az első órát. Furcsa, hogy nem kapott érte büntetést. De hogy mehetett el ennyire az idő?!
Ebben a pillanatban merengéséből az igazgatónő szavai zökkentették ki.
-Szofi, te jössz. Készen állsz, vagy vállalod egyáltalán? -ezek költői kérdések voltak. Szofinak szinte kötelező volt ezt vállani, mert a többiek bíztal benne, hogy megvédi a kirúgás szélén álló barátját.
-Igen, mehet. -válaszolt, és elindult a terem közepe felé. Az első órák ilyenkor elmaradtak, és általában a délután folyamán kerültek bepótlásra. Megállt Robi mellett és megköszörülte a torkát. Az egész terem elhalkult. Igazából Szofit mindenki szerette, de legalább tisztelte.
-Sziasztok! Ha jól értesültem, a mai összejövetelünk arra szolgál, hogy megvitassuk Veres Róbert mai kihágását. -Igazából erre volt jó ez az egész. Fejlesztette a gyerekek beszédkészségét. Szofi Robira pillantott. Tudta, hogy ha nem is rajta múlik, de van szerepe abban, hogy a fiút kirúgják-e aznap.
Kedves naplóm! Fárasztó napom volt. A mai iskolagyűlésen nekem kellett megvédenem Robit... De végül megúszta egy igazgatóival... Anna pedig jön szombaton! Annyira hiányzik... A magyar dogám ötös lett, büszke vagyok rá. Amúgy a napom, ezektől eltekintve unalmas volt. Jó éjt, szeretett kiskönyvem!
2013. június 7., péntek
6. Fejezet -A nem várt románc-
Kedves naplóm! Hétfő reggel van, és nekem nagyon nincs kedvem élni. Szerintem ezt az érzést az összes tini ismeri. Ma már kell iskolába mennem, pedig tegnap még kórházban voltam... Elájultam a réten, és benttartottak megfigyelésre. Azt mondták, hogy sokk ért, túl magas lett a vérnyomásom, és ez kiverte nálam a biztosítékot... ezt mondták, csak olyan orvosnyelven. Azt sem tudom, hogy mi lett Vikivel meg Pipivel, Robi azt mondta, hogy ezt inkább majd ők magyarázzák meg. Szegény Hannust meg annyira elhanyagolom! Olyan elveszett szegénykém. Múltkor beszélgettem vele és azt mondta, hogy szerelmes! Ő? Annyira kiváncsi vagyok, hogy kibe! És úgy érzem, hogy vigyáznom kell rá. Vikivel most nagyon jóban vannak. Remélem ez így marad. Jaj, bocsáss meg édes naplóm, hogy itt fecsegek neked, készülődnöm kell! Legyen szép napod!
Az iskolába érve Szofit letámadta Viki, mielőtt még bárkivel beszélhetett volna.
-Úristen! -úgy tűnt, nagyon fel van dúlva. -Hallottad?
-Mit?? -Szofi annyira megütközött barátnője lerohanásán, hogy alig tudott megszólalni.
-Hanna... Utálom! -visította.
-Mi a fene történt már megint?
-Összejött Pipivel! Akivel nekem kellett volna! Ez nem ér! Egyáltalán hogy történhetet? Olyan nyomi!
-Úristen! -úgy tűnt, nagyon fel van dúlva. -Hallottad?
-Mit?? -Szofi annyira megütközött barátnője lerohanásán, hogy alig tudott megszólalni.
-Hanna... Utálom! -visította.
-Mi a fene történt már megint?
-Összejött Pipivel! Akivel nekem kellett volna! Ez nem ér! Egyáltalán hogy történhetet? Olyan nyomi!
-Na jó, nyugodj le! Ti szombaton nem kezdtetek járni? -Szofi nem is értette, hogy mi történik.
-Nem.
-És ők mikor jöttek össze?
-Kérdezd meg őt! -Viki nagyon össsze volt törve. Haja csapzott volt, a szemfestéke elfojt, ruhái mind gyűröttek voltak. Ez nem volt tőle megszokott. Látva barátnője feldúltságát, Szofi bement az osztályba ésHannához fordult.
-Mi történt? Elmondanád végre?
-Igen, de nem itt -felelt a kicsi, szőke, egyáltalán nem törékenynek tűnő lány. Erre a kérdező kirángatta a teremből, és betuszkolta a női mosdó ajtaján. -Most mondhatom, vagy még tologatsz ide-oda?
-Mondd már!
-Tudod, mondtam, hogy valaki tetszik... Hát Pipi volt az. Ovis korom óta ismerem, és tegnap összefutottunk, szomorú volt, hogy Vikivel a dolgok nem úgy sikerültek, és akkor megcsókoltam.
-Hogy mit csináltál? -Szofi teljesen megütközött.
-Csak jaj, most összevesztem Vikivel. Az egész olyan rossz.
-Akkor én mit csináljak? Miért kellett ez az egész? Az első szerelmed a legjobb barátnőd majdnem-pasija? Ez nem közhely egy kicsit? -Hanna nagyon meg volt szeppenve. A szeme könnyes volt, a szája remegett.
-Bocsánat! -szólalt meg végül, miközben óriási krokodilkönnyek csorogtak le az arcán a ritkán kiengedett gyönyörű, hosszú szőke hajába.
-Ne tőlem kérj bocsánatot! -Szofi komoly sajnálatot érzett barátja iránt. Látszott a kislányon, hogy érzi, rosszat tett, de nem tud mit csinálni. -Menj, és magyarázd meg Vikinek! Most!
Hanna sírva szaladt ki a mosdóból, és egyből meglátta Vikit, aki szintén sírt.
-Bocsáss meg! Nem akartam semmi rosszat! Csak minden olyan gyors volt. Ne haragudj! -hadarta el mindezt, miközben ráugrott barátnőjére, és el sem engedte a rövid monológ végéig.
-Nem haragszom, csak ez olyan furcsa -felelt Viki. Mind a ketten elkezdtek megnyugodni.
-De figyelj! -Hanna szólalt meg előbb. -Mi igazából nem is járunk, csak tudod, olyan hirtelen fellángolás volt...
-Hogy mi van? -Viki nagyon meglepődött. -Nem jártok? És megbeszéltétek?
-Igen, és arra jutottunk, hogy maradjunk csak barátok.
-De ez így jó neked? -eddig terjedtek a gondolatai. Arra, hogy mi lesz, vagy hogy Pipi jól van-e, nem is gondolt, azt meg sem kérdezte.
-Nem, de majd megoldjuk valahogyan. -Eközben befutott Szofi is, és az erre a napra szabott drámának vége is lett. Lehetett volna sokkal, de sokkal rosszabb is. De Pipi és Viki között végig alakult valami, és ezt Szofi tudta. Csak egy dolgot nem tudott, hogy mi lesz a történet folytatása.
-Nem.
-És ők mikor jöttek össze?
-Kérdezd meg őt! -Viki nagyon össsze volt törve. Haja csapzott volt, a szemfestéke elfojt, ruhái mind gyűröttek voltak. Ez nem volt tőle megszokott. Látva barátnője feldúltságát, Szofi bement az osztályba ésHannához fordult.
-Mi történt? Elmondanád végre?
-Igen, de nem itt -felelt a kicsi, szőke, egyáltalán nem törékenynek tűnő lány. Erre a kérdező kirángatta a teremből, és betuszkolta a női mosdó ajtaján. -Most mondhatom, vagy még tologatsz ide-oda?
-Mondd már!
-Tudod, mondtam, hogy valaki tetszik... Hát Pipi volt az. Ovis korom óta ismerem, és tegnap összefutottunk, szomorú volt, hogy Vikivel a dolgok nem úgy sikerültek, és akkor megcsókoltam.
-Hogy mit csináltál? -Szofi teljesen megütközött.
-Csak jaj, most összevesztem Vikivel. Az egész olyan rossz.
-Akkor én mit csináljak? Miért kellett ez az egész? Az első szerelmed a legjobb barátnőd majdnem-pasija? Ez nem közhely egy kicsit? -Hanna nagyon meg volt szeppenve. A szeme könnyes volt, a szája remegett.
-Bocsánat! -szólalt meg végül, miközben óriási krokodilkönnyek csorogtak le az arcán a ritkán kiengedett gyönyörű, hosszú szőke hajába.
-Ne tőlem kérj bocsánatot! -Szofi komoly sajnálatot érzett barátja iránt. Látszott a kislányon, hogy érzi, rosszat tett, de nem tud mit csinálni. -Menj, és magyarázd meg Vikinek! Most!
Hanna sírva szaladt ki a mosdóból, és egyből meglátta Vikit, aki szintén sírt.
-Bocsáss meg! Nem akartam semmi rosszat! Csak minden olyan gyors volt. Ne haragudj! -hadarta el mindezt, miközben ráugrott barátnőjére, és el sem engedte a rövid monológ végéig.
-Nem haragszom, csak ez olyan furcsa -felelt Viki. Mind a ketten elkezdtek megnyugodni.
-De figyelj! -Hanna szólalt meg előbb. -Mi igazából nem is járunk, csak tudod, olyan hirtelen fellángolás volt...
-Hogy mi van? -Viki nagyon meglepődött. -Nem jártok? És megbeszéltétek?
-Igen, és arra jutottunk, hogy maradjunk csak barátok.
-De ez így jó neked? -eddig terjedtek a gondolatai. Arra, hogy mi lesz, vagy hogy Pipi jól van-e, nem is gondolt, azt meg sem kérdezte.
-Nem, de majd megoldjuk valahogyan. -Eközben befutott Szofi is, és az erre a napra szabott drámának vége is lett. Lehetett volna sokkal, de sokkal rosszabb is. De Pipi és Viki között végig alakult valami, és ezt Szofi tudta. Csak egy dolgot nem tudott, hogy mi lesz a történet folytatása.
***
Édes naplóm! El sem hiszed mi történt ma... Hanna és Pipi kavartak... De ehhez most álmos vagyok. Nagyon álmos. Megyek is, bocsáss meg, drága barátom! Jó éjt, édes álmokat!2013. június 6., csütörtök
5. Fejezet -Mi is volt a nyáron?!-
Minden fehér volt. Vakítóan fehér. Minden olyan tökéletes. Túlságosan is. Szofi körülnézett. Egy kórházi ágyon feküdt. Mellette háom ember ült. Egy széken anyukája, Emese, az ágy két szélén pedig Robi és Krémes. Szofi fel akart ülni, de barátnője szelíd erőszakkal visszafektette.
-Miért vagyok itt? -kérdezte enyhén vergődve a gyenge de határozott szorításban.
-Elájultál a réten tegnap délután és behoztunk -közölte Robi, látszott rajta, hogy nem sokat aludt.
-De hogy kerültem ide? -értetlenkedett még mindig a betegnek beállított lány.
-Hát, ugye mentő nem tudott odáig bejönni, ezért kihoztalak miközben te eszméletlen voltál.
-De jól vagy? Annyira aggódtunk érted -szólalt meg most Emese.
-Fáj a fejem nagyon... - válaszolt Szofi. -Robi, Anyu, megtennétek, hogy egy kicsit kimentek? Jaj, Robi nagyon szépen köszönök mindent. -A lány nagyon izgatottnak tűnt. -Te meg hogy kerültél ide!? -szegezte a kérdést Krémesnek amikor már egyedül voltak. Nagyon sokszor kellett ilyesfajta kérdéseket feltenni, mert Margaréta egyik szokása volt a legkülönbözőbb helyeken, a legfurcsább időpontokban feltűnni.
-Erre volt dolgom -hallatszott felelet.
-Milyen dolgod? -amikor erre nem érkezett válasz Szofi hozzáfűzte. -Nekem mindent elmondhatsz.
-Vigyáznom kellett a barátnőmre.
-Megint azt csináltad?
-Igen... Ugye nem tudja senki? Néha azt érzem, hiba volt elmondanom.. De te úgyis gyanakodtál már. Ezzel nyugtatom magam. Elmondtam neked júniusban, és azóta nem is láttalak! Mármint láttalak, mert vigyáztam,és védtelek, de nem beszéltünk... Ez hiányzott.
-Ezen rágódtam egész nyáron -igazat mondott.
Szofi szinte az egész nyarat Londoonban töltötte, az apukájánál, és végig ezen gondolkozott. "Mi van, ha valaki rájön?"-gondolta mindig. Majd végül minden egyes alkalommal arra jutott, hogy mindenki eltaszítaná magától. Szinte minden nap lejátszotta a fejében a jelenetet, amikor megtudta a titkot. Amikor Pilisvörösváron sírt, mert megtudta, hogy Annáék elköltöznek. Krémes egyszer csak megjelent, és vigasztalni kezdte. "Ne félj, ez nem fog a barátságotok útjába állni! Az igazi, olyan nagyon igazi barátság Halál után is tart." -a "halál" szót mindig is furcsán mondta ki, úgy, mintha csak egy kitalált dolog lenne. Addig vigasztalta a síró lányt, amíg egyszer csak az megszólalt: "Te vagy az őrangyalom! Mindig itt vagy, ha baj van. Sosem fogsz itt hagyni, ugye?". A válasz erre a kérdésre egyszerű volt és velős: "Addig nem, amíg szükséged van rám."-kis hallgatás után folytatta-"Ha most elmondok egy titkot, megígéred, hogy soha senkinek nem mondod el?". "Megígérem." -Szofi igazán izgatott volt, de a mai napig nem hitte el teljesen, amit akkor hallott. "Én az őrangyalod vagyok. Úgy igazából. Én választottalak téged, mert különleges vagy. Te vagy az őrzöttem, és vigyázok rád. Nem vagyok ember.". "Mi van? Te csak át akarsz verni, csak viccelsz, csak hazudsz! Ez nem lehet igaz.". A legtöbb ember így reagál, amikor megtudja, őrangyalok igenos léteznek. A nagy írók, híres szinészek, különleges személyek. Nekik mind van, de vannak akik nem is tudnak róla.
Krémes elmagyarázta, hogy úgy születnek le a Földre, hogy az emberek azt hiszik a saját gyerekük, de nem. Maguk választják ki a védettüket, még leszületésük előtt. Mindig újjá születnek, de a halál után mindig a saját világukban tartózkodnak, ahol angyali alakukban élnek a következő leszületésig. Csak két esetben halhat meg egy Védő véglegesen: az első, amikor a védettük meghalna, de 'átvállalják' helyette a halált. A második bonyolultabb. Ha egy ember, aki tudatában van az őrangyal rendszernek, felkeres egy őrangyalt, és az átadja neki a képességeit, emberként éli le utolsó életét, majd meghal örökre. De rengeteg kis dolog, rengeteg kiskapu van még, aminek Szofi nincs tudatában. Még nincs.
Mélázásából anyukája zökkentette ki, aki azzal a hírrel llépett be az ajtón, hogy az orvos hazaengedte. Elbúcsúzott Krémestől és Robitól. Még egyszer megköszönt nekik mindent majd elindult haza.
Kedves naplóm! Ez a randi sem úgy sikerült, mint ahogy vártam... Egy kórházban kötöttem ki a végén. Nem tudom, miért nem engedtem, hogy megtörténjenek a dolgok Robival, egyszerűen csak nem ment. Megint eszembe jutott az a dolog. Még mindig olyan furcsa ez az egész. Nem tudom elhinni. Kicsit süsü vagyok, de nem annyira, hogy ezt elhiszem... De Krémes nem hazudna nekem! Soha sem tenné...
2013. június 5., szerda
4. Fejezet -A duplarandi-
Tehát akkor duplarandi... Jaj, ez annyira furcsa lesz.. VELE és azzal a fiúval, akivel régebben jártam.
Még azt sem tudom, hogy hova megyünk. Kiváncsi vagyok mi sül ki belőle. De jajj kedves naplóm, annyira izgulok már emiatt. Meg más miatt is. Mi van, ha valamikor màst fog szeretni?? Nem élném túl. Egyszerűen csak annyira fájna, hogy belehalnék.
És Krémes... egyre jobban szeretem. Annyi biztonságot nyújt! Nem tudom megmagyarázni. Csak érzem, hogy szeret. Jobban vigyáz rám, mint bárki másra a földön, vagy azon kívül.
Sajnos abba kell hagynom az írást, mert indulunk. Kívánj sok szerencsét!
Talán ha Szofi nemet mond arra a kérdésre, soha semmilyen baj nem éri, Robi elfelejti őt, talál valakit aki mindennél jobban szereti és leéli vele idili életét. De ez nem így történt. Túl kiváncsi, túl kalandvágyó volt ahhoz, hogy ne mondjon igent.
A péntek estét a lány Vikinél töltötte, egész nap csicseregtek, és nem tudtak egyszerűen megnyugodni. Eljött az indulás ideje. Sminkelés, ideges össze-vissza rohangálás mind megtörtént. Nagyon izgultak, mind a ketten. Szofi nem is csak izgult, hanem félt. De úgy igazán nagyon. "Mi lesz, ha valami nem úgy sikerül?"-gondolta.
Kiléptek az ajtón. Éppen elállt az eső, de a levegő kellemes meleg volt. Viki Pilisvörösváron lakott, ami csaba mellett van. Pipi szintén vörösvári, ezért gyalog mentek.
Félúton megpillantották a fiúkat magukkal szemben. Viki kb. ideggörcsöt kapott.
-Mi van, ha valamit elrontok? Nagyon parok! -egy nagyon mély dekoltázsú szürke, miniszoknyában végződő egyberuha volt rajta. "Ebben ha bármit elrontasz,ebben a ruhában úgysem veszik észre..."-gondolta Szofi.
-Akkor jövőre lesz min nevetnünk -próbált ellenállást tanusítani a vállán ülő kisörög ellen, aki azt visította a fülébe, hogy mondja ki: "Viki, úgy nézel ki, mint egy kéjhölgy.". Mondjuk ezt mondhatta volna, a barátnője úgysem tudta volna, mi az a kéjhölgy.
Mindeközben a fiúk egyre közelebb értek, és amikor már éppen odaértek, hirtelen helyet cseréltek. A lányok követték a mozgásukat, hogy mindenki a saját párját tudja megölelni. A két kis csoport között egy 7 év körüli kisfiú sétált, aki annyira megijedt ettől az ördögi játéknak hitt ténykedéstől, hogy elszaladt. A többiek csak néztek utána.
-Sziasztok, csajok! -kiáltott fel először Pipi.
-Sziasztok! -válaszolták a megszólítottak.
-Szia édesem! -szólalt meg Robi is. -Szia Viki! Valmami táncos showból jössz? -Igen, ő mindig is elég szókimondó volt. Viki elbámult a távolba, és amikor (nagy nehezen) leesett neki a poén, csukott szemmel nevetett. Mindig ezt csinálta, ha beoltották, mert tagathatatlan, hogy most is ez történt.
-Hova megyünk? -kérdezte végül Szofi.
-Az erdőben van egy hely...-kezdte volna Pipi, de félbe lett szakítva méghozzá Szaffi által.
-Tehát erről beszéltetek csütörtökön a suliban? Nagyon kiröhögtünk titeket. Most Robi próbált szóhoz jutni.
-Egy gyönyörű helyre megyünk.
Elindultak. Szofi most vette csak jobban szemügyre Vikit és Pipit egymás mellett. Nagyon édesek voltak. Passzolt a fiú szőkés haja, a lány sötét ("ELMÉJÉHEZ"-gondolta, de aztán rájött ez milyen gonoszan hangzik) szeméhez. Igazából nagyon jól néztek ki együtt.
Robi megragadta Szefi kezét, és tekintetével jelezte, hogy maradjanak le egy kicsit.
-Tudod mennyire izgult ez a barom? Náluk aludtam, és egész éjjel arról dumált, hogy milyen jó lesz! -ez logikusnak tűnt, mert Robi Pilisjászfalun élt többé-kevésbé a szüleivel. Nagyon nehéz gyerekkora volt. Szülei Horvátországban dolgoztak, rengeteget utaztak. A fiukat mindig leadták a nagyszülőknél, vagy az ismerősöknél. Ezért is lehetett koravén, és elzüllött.
-És nem olyan jó? -húzt az agyát Szofi.
-De igen -váloszolt, miközben megfogták egymás kezét. -Most már igen.
Csak sétáltak, beszélgettek és élvezték... Csak élvezték... Ez nem volt igaz. Szofi érezte, hogy valami rossz fog történni, de nem tudta megmagyarázni, miért. Egyszer csak Pipi megszólalt:
-Itt vagyunk.
A többiek felnéztek. Egy valóban gyönyörű, óriási rét terült el előttük, zöld pázssiton kicsi sárga virágokkal. Leültek a fűbe, és nézték a felhőket, amik egyet sugalltak: "Menjetek haza, mert esni fog!". Gyönyörűek voltak, ahogyan az égen gomolyogtak és sötét színükkel festették be az ég vásznát. Viki és Pipi elindultak, hogy ők most bizony elindulnak sétálni. Egyre messzebb és messzebb értek, már alig látszottak a mozdulataik, amikor Szofi megszólalt.
-Bocsáss meg nekem!
-De miért? -értetlenkedett a fiú, és csak egyre közelebb hajolt.
-Mert ez nekem nem megy -elfordította a fejét, hogy ne lehessen megcsókolni.
-Ne fordulj el! -Robi reményvesztett arccal, megsemmisülten fordította oda Szofi arcát, hogy a szemébe nézhessen. -Miért?
-Megigérem, hogy el fogom mondani. El fogom mondani, ha én is tudom, miért.
Eközben a másik pár elindult visszafelé.
-Ne haragudj rám! -már könnyes volt a szeme.
-Hogy ne haragudnék persze, hogy haragszom, mert...-pillanatnyi szünet után egyenesen egymás szemébe néztek, mind a ketten meg voltak randülve -mert én szeretlek.
Ebben a pillanatban értek vissza Vikiék, de Szofi ekkor becsukta a szemét és elájult.
-Mert ez nekem nem megy -elfordította a fejét, hogy ne lehessen megcsókolni.
-Ne fordulj el! -Robi reményvesztett arccal, megsemmisülten fordította oda Szofi arcát, hogy a szemébe nézhessen. -Miért?
-Megigérem, hogy el fogom mondani. El fogom mondani, ha én is tudom, miért.
Eközben a másik pár elindult visszafelé.
-Ne haragudj rám! -már könnyes volt a szeme.
-Hogy ne haragudnék persze, hogy haragszom, mert...-pillanatnyi szünet után egyenesen egymás szemébe néztek, mind a ketten meg voltak randülve -mert én szeretlek.
Ebben a pillanatban értek vissza Vikiék, de Szofi ekkor becsukta a szemét és elájult.
2013. június 4., kedd
3. Fejezet -Az érdekes kérdés-
Holnap már péntek, kedves naplóm! Örüljünk ennek. Tényleg, még nem is mondtam! Újra Találkoztam Krémessel! Egész nap vele voltam. Annyira jó volt! Megint éreztem azt... De ez olyan furcsa. Tudom, hogy neked elmondhatom, mert te hallgatsz. Néha úgy érzem, benned bízhatok meg a legjobban. Azt érzem, amikor vele vagyok, hogy minden tökéletes, hogy semmi miatt nem kell aggódnom, mert ő mindig itt lesz, és segíteni fog. Máshogyan szeretem őt, mint bárki mást... Másképpen, mint ahogy Annát szerettem. Anna... Emlékszem, amikor elszívtam vele életem első szál cigijét, vagy amikor tavaly náluk aludtam és Robi éjjel 2-kor bemászott az ablakon. Mindenre emlékszem, és minden hiányzik. Értem én, hogy gazdasági helyzet, meg munkahelycsökkentés, de miért pont Debrecen? Az olyan messze van Piliscsabától. Tehát Krémessel más. Tudom, hogy vele nem választana el egy sima költözés. Tudom, hogy vele nem választana el semmi.
Amint Szofi letette a naplóját, megpróbált elaludni. Mostanában alvási problémákkal küzködött. Nagyon későn aludt el, mint szinte minden nap.
Furcsa álmai voltak. Az elsőben egy kerek tisztáson volt, hulló falevelek közt, ködben, ahol egymással szemben két pad volt. Az egyiken ő ült, a másikon Robi. Elkezdtek egymás felé szaladni, de egy fal választotta el őket. A másodikban ő és Krémes voltak a suli egyik folyosóyán, és beszélgettek, de Krémesnek csörgött a telefonja és azt mondta, hogy el kell mennie, és soha többet nem találkozhatnak.
Reggel fél hétkor telefoncsörgésre ébredt. Álomfoszlányok keringtek az agyában.
-Haló?-vette fel álmosan.
-Szia Szaffi! -egy vidám, éber hang hallatszott a vonal túlsó végén.
-Szia!-"Ez a csaj sosem alszik??"-gondolta- Ha megbocsátod a kérdést... mit szeretnél??
-Csak azt akarom kérdezni, hogy hánykor jössz ma haza?
-A kettes vonattal. És te?
-Hát akkor én is.
-Figyelj...
-De cuki a hangod! Mint egy kómás cica! -ettől Szofi elvesztette a remény utolsó cseppjeit is, hogy visszaaludjon. -Na jó, nekem mennem kell. Robival talizok.
Robi és Krémes születésük óta ismerték egymást. Mindig is nagyon jóban voltak, és olyan volt, mintha a lány rángatná őt vissza az elzüllés szakadékának széléről.
Szofi kibújt az ágyból és lemászott a galériáról. Lement a konyhába, és ott találta az anyukáját.
-Jó reggelt! -nézett fel a monitorról egy pillanatra.
-Szia, anyu! -elkezdett a hűtőben kutakodni valami ehető után. Végül a pirítós és a yoghurt mellett döntött. Amíg pirult a kenyér, Szofi elgondolkozott.
A szülei 6 évvel azelőtt váltak el, amikor ő 10 éves volt. A válás nagyon megviselte a családi kötelékeket. Mélázásából a lépcső felöli motozás zaja zökkentette ki. Az ajtóban Gabi jelent meg, a pótapja. A válás után egy évvel már összeházasodtak Szofi anyjával, az apukája pedig Londonban költözött.
-Jó reggelt! -köszönt a lány.
-Neked is! -hangzott a válasz.
Soha nem volt különösebben jó a kapcsolatuk. Nem volt egymással semmi bajuk, csak nem voltak jóban. Közben Dani is felébredt. Aznap nem volt egy órája sem. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatott Jog-és Államtudományt.
-Sziasztok! Mi ez a hajnali handabandázás? -újabban szokásává vált hasonló kifejezéseket használni. -Alig van még pitymallat.
Szofinak ilyenkor mindig kedve lett volna odamenni, és jól képen törölni. "Miért beszél így egy 18 éves???"-gondolta mindig. Mindenki megitta a raggeli kávéját, megette a reggelijét és elment készülődni. Szofinak még sejtelme sem volt arról, hogy mi vár rá aznap.
Amint Szofi letette a naplóját, megpróbált elaludni. Mostanában alvási problémákkal küzködött. Nagyon későn aludt el, mint szinte minden nap.
Furcsa álmai voltak. Az elsőben egy kerek tisztáson volt, hulló falevelek közt, ködben, ahol egymással szemben két pad volt. Az egyiken ő ült, a másikon Robi. Elkezdtek egymás felé szaladni, de egy fal választotta el őket. A másodikban ő és Krémes voltak a suli egyik folyosóyán, és beszélgettek, de Krémesnek csörgött a telefonja és azt mondta, hogy el kell mennie, és soha többet nem találkozhatnak.
Reggel fél hétkor telefoncsörgésre ébredt. Álomfoszlányok keringtek az agyában.
-Haló?-vette fel álmosan.
-Szia Szaffi! -egy vidám, éber hang hallatszott a vonal túlsó végén.
-Szia!-"Ez a csaj sosem alszik??"-gondolta- Ha megbocsátod a kérdést... mit szeretnél??
-Csak azt akarom kérdezni, hogy hánykor jössz ma haza?
-A kettes vonattal. És te?
-Hát akkor én is.
-Figyelj...
-De cuki a hangod! Mint egy kómás cica! -ettől Szofi elvesztette a remény utolsó cseppjeit is, hogy visszaaludjon. -Na jó, nekem mennem kell. Robival talizok.
Robi és Krémes születésük óta ismerték egymást. Mindig is nagyon jóban voltak, és olyan volt, mintha a lány rángatná őt vissza az elzüllés szakadékának széléről.
Szofi kibújt az ágyból és lemászott a galériáról. Lement a konyhába, és ott találta az anyukáját.
-Jó reggelt! -nézett fel a monitorról egy pillanatra.
-Szia, anyu! -elkezdett a hűtőben kutakodni valami ehető után. Végül a pirítós és a yoghurt mellett döntött. Amíg pirult a kenyér, Szofi elgondolkozott.
A szülei 6 évvel azelőtt váltak el, amikor ő 10 éves volt. A válás nagyon megviselte a családi kötelékeket. Mélázásából a lépcső felöli motozás zaja zökkentette ki. Az ajtóban Gabi jelent meg, a pótapja. A válás után egy évvel már összeházasodtak Szofi anyjával, az apukája pedig Londonban költözött.
-Jó reggelt! -köszönt a lány.
-Neked is! -hangzott a válasz.
Soha nem volt különösebben jó a kapcsolatuk. Nem volt egymással semmi bajuk, csak nem voltak jóban. Közben Dani is felébredt. Aznap nem volt egy órája sem. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatott Jog-és Államtudományt.
-Sziasztok! Mi ez a hajnali handabandázás? -újabban szokásává vált hasonló kifejezéseket használni. -Alig van még pitymallat.
Szofinak ilyenkor mindig kedve lett volna odamenni, és jól képen törölni. "Miért beszél így egy 18 éves???"-gondolta mindig. Mindenki megitta a raggeli kávéját, megette a reggelijét és elment készülődni. Szofinak még sejtelme sem volt arról, hogy mi vár rá aznap.
***
A nap vége felé, amikor a lány már elindult volna a vonathoz, maga előtt találta Robit.
-A frászt hoztad rám! -kiáltott fel Szofi.
-Bocsi.-és tényleg úgy tűnt, mint aki sajnálja. -Csak kérdezni akartam valamit. -úgy nézett rá, hogy neki elkezdtek remegni a lábai. A kék szemei megbűvölték a lányt, minden egyes alkalommal.
-És meg is kérdezed, vagy csak állsz és bámulsz rám úgy, hogy mindjárt leesik a bugyim? -a válasz erre egy szívdöglesztő félmosoly volt.
-Pipi éppen most beszél a Vikivel...
-Miről is?
-Arról, hogy elmegyünk-e duplarandira -még pár centivel közelebb állt a folyékonyság szélén álló hölgyhöz. -Tehát?
-Milyen választ vársz erre? -hebegte Szofi.
-Mondjuk egy igent.
-Akkor igen.
Megölelték egymást. A lány egész teste bizsergett, és az ujján a gyűrű most még hűvösebbnek tűnt.
-Mikor is lesz? -kérdezte végül, mikor már kezdett nyálas lenni a pillanat.
-Holnap, délután négykor találkozunk a Pipinél.
-Órát ne egyeztessünk? -mindketten nevettek. Szerettek együtt nevetni. Szerettek együtt lenni. Szerették egymást.
Kedves naplóm! Annyira jó dolog történt ma! Robi engem, Pipi meg Vikit hívta el randira, és duplarandizni megyünk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz belőle, de tudod Robival annyi ideje próbálkozunk és már többször hívott mindenfelé, de mindig nemet mondtam... Azt kérdezed, hogy miért? Hidd el, hallom a lapjaid susogásából, a ceruzám hangjából a papírodon, hogy ezt teszed. Hidd el nekem azt is, hogy nem tudom a választ ezen egyszerű kérdésedre. Jajj ne! Látod, már kezd rám ragadni Dani stílusa. Ez borzalmas! Ma azt a szót használtam, hogy avanzsál, majd meg is magyaráztam (ranglétrán felfelé pozíciót változtat). Na mindegy, most Vikinél vagyok, itt alszom, holnap pedig már együtt megyünk randira. Jó éjt, jóságos, édes naplóm!
Kedves naplóm! Annyira jó dolog történt ma! Robi engem, Pipi meg Vikit hívta el randira, és duplarandizni megyünk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz belőle, de tudod Robival annyi ideje próbálkozunk és már többször hívott mindenfelé, de mindig nemet mondtam... Azt kérdezed, hogy miért? Hidd el, hallom a lapjaid susogásából, a ceruzám hangjából a papírodon, hogy ezt teszed. Hidd el nekem azt is, hogy nem tudom a választ ezen egyszerű kérdésedre. Jajj ne! Látod, már kezd rám ragadni Dani stílusa. Ez borzalmas! Ma azt a szót használtam, hogy avanzsál, majd meg is magyaráztam (ranglétrán felfelé pozíciót változtat). Na mindegy, most Vikinél vagyok, itt alszom, holnap pedig már együtt megyünk randira. Jó éjt, jóságos, édes naplóm!
2013. június 3., hétfő
2. fejezet -Csak(?) egy régi ismerős-
Kedves naplóm! Meséltem már neked Pipiről? Tudod, az az osztálytársam, aki szörnyen buta, de nagyon szeretem! Szőkésbarna haj, barna szem, duci testalkat, és olyan édes összhatás. Jajj képzeld el, ma kiderült, hogy bukik Vikire! Ez nagyon meglepett... Végülis, meg van rá a joga, hogy már másba legyen szerelmes. Csak ő mindig ott volt nekem, jobban, mint egy barát. Holnap már csütörtök, és ez már a második hét. Hogy szalad az idő, úristen!
Szeptemberhez képest kellemesen meleg idő volt 13.-án, csütörtökön. Szofi egész napja átlagosan telt, egészen amíg el nem jött az ebéd ideje. Az észveszejtő rohanás, a szörnyű menzakaja, az asztal körüli beszélgetés után kezdődött. A sors keze, mintha megrázta volna a fordulatok fáját, melyről aláesett egy alma, és éppen Ámor nyila mellett találta el a lány mindennapjait.
Robi végzős volt, mégis mindig a 11.-ben lógott, mivel Pipi volt a legjobb barátja... Na jó, talán nem csak ezért. A pillanatban, amikor Szofi és Viki együtt léptek be kis beszélgetés után, két fiú a terem végében állt és valamin heves gesztikulálás kíséretében vitatkoztak. A lányok csak mondatfoszlányokat hallottak.
-...ne az erdőbe...-magyarázta a fiatalabbik.
-...szép helyre kéne... nincs igazad!-"hallatszott" a válasz.
Az egész osztály csendben elfoglalta magát, ami nem volt szokványos. Általában Dani és Peti (alacsony, cuki, idióta gyerekek, akik most eltűntek valahova) dobálóznak mindenfélével és ütik el;le a dolgokat teniszütővel. A többiek szurkolnak nekik, kivéve Villőt és Andrist. Ők eléggé el vannak nyomva, de még egymástól is elzárkóznak. Andris mindig is reménytelenül szerelmes volt Vikibe. Villő meg... ő Villő. Szofival ovis koruk óta ismerik egymást, de soha nem lehetett róla tudni semmit.
A fiúk abbahagyták a tanácskozást, és a két újonnan érkezett irányába indultak el. Úgy néztek ki, mint egy mese szereplői, akik a főhősnőket akarják elcsábítani. Nem bírtak megszólalni. Nem tudták mit mondjanak, ezért megálltak félúton, egymásra néztek és újra veszekedni kezdtek. Nagyon nevetséges látványt nyújtottak, amint egymással szemben állva félhangosan konzultáltak valamin, de közben össze-vissza grimaszoltak. Amikor Pipi éppen nyelvét kidugta, fél szemét becsukta és úgy nézett ki, mint egy félresikerült troll, Viki és Szofi hangos nevetésbe kezdett. Azt hitték, megfulladnak, egymásra támaszkodva dőltek a röhögéstől. Ennek a szitunak a közepén belépett az osztályfőnök.
A Palánta egy alternatív, gyerekközpontú iskola révén engedte, hogy a diákok tegezzék a tanárokat. Őt diákok legtöbbször Tücsinek hívták, mert ez volt a beceneve, ami a Kovácsné Tünde Csillából alakult ki.
-Szia Tücsi!- hangzott fel a mindennapos mondat.
-Sziasztok!- felelt a tanár. -Róbert, mit keresel te itt? Az igazgatónál volna a helyed!- igaza volt. A múltkori affér, mikoris Robi kiugrott az ablakon a félemeletről, elég kínosra sikeredett.
-Indulok is, bocsánat- mondta és Szofinak kezét nyújtotta. -Adj egy pacsit! Te csacsi!
Ez a szörnyű poén már évek óta üldözte a fél iskolát.
-Vajon miről beszélhettek?- kérdezte a lecsacsizott Vikit, miközben a padukhoz indultak.
-Fogalmam sincs-válaszolt a ködös tekintetű lány. Barátnője bármennyire is szerette őt, mindig is tudta azt, hogy szörnyen, de úgy igazán szörnyen üresfejű. Most sem gondolkozott. Odáig nem terjedt az elméje.
Szeptemberhez képest kellemesen meleg idő volt 13.-án, csütörtökön. Szofi egész napja átlagosan telt, egészen amíg el nem jött az ebéd ideje. Az észveszejtő rohanás, a szörnyű menzakaja, az asztal körüli beszélgetés után kezdődött. A sors keze, mintha megrázta volna a fordulatok fáját, melyről aláesett egy alma, és éppen Ámor nyila mellett találta el a lány mindennapjait.
Robi végzős volt, mégis mindig a 11.-ben lógott, mivel Pipi volt a legjobb barátja... Na jó, talán nem csak ezért. A pillanatban, amikor Szofi és Viki együtt léptek be kis beszélgetés után, két fiú a terem végében állt és valamin heves gesztikulálás kíséretében vitatkoztak. A lányok csak mondatfoszlányokat hallottak.
-...ne az erdőbe...-magyarázta a fiatalabbik.
-...szép helyre kéne... nincs igazad!-"hallatszott" a válasz.
Az egész osztály csendben elfoglalta magát, ami nem volt szokványos. Általában Dani és Peti (alacsony, cuki, idióta gyerekek, akik most eltűntek valahova) dobálóznak mindenfélével és ütik el;le a dolgokat teniszütővel. A többiek szurkolnak nekik, kivéve Villőt és Andrist. Ők eléggé el vannak nyomva, de még egymástól is elzárkóznak. Andris mindig is reménytelenül szerelmes volt Vikibe. Villő meg... ő Villő. Szofival ovis koruk óta ismerik egymást, de soha nem lehetett róla tudni semmit.
A fiúk abbahagyták a tanácskozást, és a két újonnan érkezett irányába indultak el. Úgy néztek ki, mint egy mese szereplői, akik a főhősnőket akarják elcsábítani. Nem bírtak megszólalni. Nem tudták mit mondjanak, ezért megálltak félúton, egymásra néztek és újra veszekedni kezdtek. Nagyon nevetséges látványt nyújtottak, amint egymással szemben állva félhangosan konzultáltak valamin, de közben össze-vissza grimaszoltak. Amikor Pipi éppen nyelvét kidugta, fél szemét becsukta és úgy nézett ki, mint egy félresikerült troll, Viki és Szofi hangos nevetésbe kezdett. Azt hitték, megfulladnak, egymásra támaszkodva dőltek a röhögéstől. Ennek a szitunak a közepén belépett az osztályfőnök.
A Palánta egy alternatív, gyerekközpontú iskola révén engedte, hogy a diákok tegezzék a tanárokat. Őt diákok legtöbbször Tücsinek hívták, mert ez volt a beceneve, ami a Kovácsné Tünde Csillából alakult ki.
-Szia Tücsi!- hangzott fel a mindennapos mondat.
-Sziasztok!- felelt a tanár. -Róbert, mit keresel te itt? Az igazgatónál volna a helyed!- igaza volt. A múltkori affér, mikoris Robi kiugrott az ablakon a félemeletről, elég kínosra sikeredett.
-Indulok is, bocsánat- mondta és Szofinak kezét nyújtotta. -Adj egy pacsit! Te csacsi!
Ez a szörnyű poén már évek óta üldözte a fél iskolát.
-Vajon miről beszélhettek?- kérdezte a lecsacsizott Vikit, miközben a padukhoz indultak.
-Fogalmam sincs-válaszolt a ködös tekintetű lány. Barátnője bármennyire is szerette őt, mindig is tudta azt, hogy szörnyen, de úgy igazán szörnyen üresfejű. Most sem gondolkozott. Odáig nem terjedt az elméje.
***
A nap végén Szofi egyedül sétált a vonathoz. Szüksége volt magányra az egész napos pörgés után. Belépett az összefirkált váróba, ahol csak egy lány ült a padon, a táskája mellett. Égő vörös haja volt, gyönyörű zöld, szikrázó szeme. Bőrdzsekit és csőnadrágot viselt, a fülében fültágító volt.
-Krémes?- kérdezte Szofi, mire a lány szeme meglepetten rárebbent.
-Szaffi?- kérdezett vissza. Felpattant és szinte ráugrott barátnőjére.
-Úristen, nem láttalak június óta!- Szofi ezen felkiáltására csak csend volt a válasz. -Nagyon, de úgy igazán nagyonnagyon hiányoztál!
-Te is nekem!- válaszolta ''Krémes''. Azért lett pont ez a neve, mert 3 éves koruk óta ismerik egymást, és akkor ez jött ki a Kertész Margaréta névből.
-Mesélj nekem, hogy telt a nyár, mi van a füleddel?
Beszélgettek először a váróban, aztán a vonaton majd Szofiéknál, és kezdték újra azt érezni amit régen: a világban, és azon kívül minden tökéletes, amíg ők vannak egymásnak.
1. Fejezet -Az első beszélgetés-
...minden olyan gyönyörű volt, még a felhők is rózsaszínek!! Most aludnom kell, édes naplóm, jó barátom, mert holnap kedd... és VELE ebédelek. Tudom, ez olyan közhely, hogy a szerelmes pár a gimi ebédlőjében együtt ebédel, de akkor is! Szép álmokat!
A készülődés egy tinilány legnagyobb ellensége. A fehérneműben ácsorgás a nyitott szekrény előtt, a ruhadobálás, a gyors smink mind megvolt azon a reggelen is. Az egész nap megint tökéletes volt, valahogyan túl tökéletes. Szofi olyannak érezte az egész napot, mint a vihar előtti csend. De élvezni kell a napsütést, mielőtt esik, nem? Így tett ő is.
Kicsengettek ebédre, a gimisekére, mert a Palánta egy olyan iskola volt, ami általános suli is és középsuli is egyben. Az általános rohanás következett Dani és Peti részéről, akik Szofi osztálytársai. Csak 14-en voltak abban a bizonyos osztályban, de a kemény mag nem dörzsölődött le.
A második emelet legvégéből elrohanni az alagsori terembe elég sok kockázattal járt. De ma senki sem csúszott el, vagy esett le a lépcsőn. Ma más történt.
Ahogy Szofi a vérében keringő pillanatnyi adrenalinnál is gyorsabban próbált futni, egy kanyarban, a földszint közelében egy erős kéz ragadta meg a csuklóját. A lány annyira megijedt, hogy felsikoltott, egy nagyon erős, vérfagyasztó sikollyal. A kéz párja is megjelent, felkapta a rugdalózó, ellenállást tanusító testet. Abban a pillanatban két tekintet találkozott. Két ismerős szempár. Két ismerős lélek tükre.
Robi tartotta a kezében a sokktól elernyedt testű lányt. Mind a ketten nevettek. Úgy igazán, szívből nevettek. Csak olyan emberek tudnak ilyen gyönyörű, csengő hangon együtt nevetni, akik szerelmesek. Ez nem más volt, hanem a szív dala.
-Te... te teljesen idióta vagy?-próbálta kinyögni Szofi.
-Igen-felelt, még mindig nevetve a fiú.- De ezt eddig is tudtad, nem?
Tudta. mindig is tudta, hogy mire vállalkozik, amikor megengedi magának a szeretet egyetlen szikraját efelé az ember felé.
-Letehetnél már!-mikor a kívánság valóra vált, megölelték egymást.-Nagyon hiányoztál!
-Te is nekem!-valami volt a zsebében, de nem lehetett kivenni, mi az. Egy félhomályos mellékfolyosón álltak. De mielőtt rá lehetett volna kérdezni, Robi érte nyúlt.
-Csak egy kis ajándék-kék szeme szinte szikrázott a fénytelen helyen. Egy kis dobozkát tartott a kezében.-Nyugi, nem akarlak eljegyezni-vigyorgott.
-Mi van? Te adsz egy gyűrűt... nekem?- az arca sugárzott a boldogságtól és az izgatottságtól.
-Csak, ha elfogadod.
Egy csodaszép ékszert rejtett a kis fekete papírdoboz. Egy sima fémkarika, kétoldalt két bellevésett kis pókkal. Szofit egyenesen megbűvölte ez az ajándék.
-Köszönöm szépen, ez gyönyörű-mondta miközben felhúzta (saját középsőujjára). A kinti hőségtől függetlenül furcsamód hűvösnek érezte. Attól a naptól fogva minden egyes nap viselte, de mindig hideg maradt a különös fém.
Kicsengettek ebédre, a gimisekére, mert a Palánta egy olyan iskola volt, ami általános suli is és középsuli is egyben. Az általános rohanás következett Dani és Peti részéről, akik Szofi osztálytársai. Csak 14-en voltak abban a bizonyos osztályban, de a kemény mag nem dörzsölődött le.
A második emelet legvégéből elrohanni az alagsori terembe elég sok kockázattal járt. De ma senki sem csúszott el, vagy esett le a lépcsőn. Ma más történt.
Ahogy Szofi a vérében keringő pillanatnyi adrenalinnál is gyorsabban próbált futni, egy kanyarban, a földszint közelében egy erős kéz ragadta meg a csuklóját. A lány annyira megijedt, hogy felsikoltott, egy nagyon erős, vérfagyasztó sikollyal. A kéz párja is megjelent, felkapta a rugdalózó, ellenállást tanusító testet. Abban a pillanatban két tekintet találkozott. Két ismerős szempár. Két ismerős lélek tükre.
Robi tartotta a kezében a sokktól elernyedt testű lányt. Mind a ketten nevettek. Úgy igazán, szívből nevettek. Csak olyan emberek tudnak ilyen gyönyörű, csengő hangon együtt nevetni, akik szerelmesek. Ez nem más volt, hanem a szív dala.
-Te... te teljesen idióta vagy?-próbálta kinyögni Szofi.
-Igen-felelt, még mindig nevetve a fiú.- De ezt eddig is tudtad, nem?
Tudta. mindig is tudta, hogy mire vállalkozik, amikor megengedi magának a szeretet egyetlen szikraját efelé az ember felé.
-Letehetnél már!-mikor a kívánság valóra vált, megölelték egymást.-Nagyon hiányoztál!
-Te is nekem!-valami volt a zsebében, de nem lehetett kivenni, mi az. Egy félhomályos mellékfolyosón álltak. De mielőtt rá lehetett volna kérdezni, Robi érte nyúlt.
-Csak egy kis ajándék-kék szeme szinte szikrázott a fénytelen helyen. Egy kis dobozkát tartott a kezében.-Nyugi, nem akarlak eljegyezni-vigyorgott.
-Mi van? Te adsz egy gyűrűt... nekem?- az arca sugárzott a boldogságtól és az izgatottságtól.
-Csak, ha elfogadod.
Egy csodaszép ékszert rejtett a kis fekete papírdoboz. Egy sima fémkarika, kétoldalt két bellevésett kis pókkal. Szofit egyenesen megbűvölte ez az ajándék.
-Köszönöm szépen, ez gyönyörű-mondta miközben felhúzta (saját középsőujjára). A kinti hőségtől függetlenül furcsamód hűvösnek érezte. Attól a naptól fogva minden egyes nap viselte, de mindig hideg maradt a különös fém.
2013. június 2., vasárnap
Bevezetés
Kedves naplóm! A repülő szar dolog... Imádtam Londonban lenni, Apánál, de az utazás szörnyű... De nem baj, amint hazaértem, ki vár majd otthon? Viki...Nagyon imádom a csajt! Eddig olyan nyomi volt, de most egyre jobb, és jobb fej. Vajon a többiekkel mi van? Hanna, az én kicsi madárkám, olyan cukii! Pipi, a buta barát! Villő, a nagyon nyomi csaj! Robi, a hős szerelmes. Mindenki hiányzik. Most, hogy 11.-es leszek, én fogom uralni a sulit, de nem olyan abszolutista hatalommal, mint ahogyan az előző lány tette, hanem demokratikusan, kedvesen török majd a trónra. Persze sok ember fog hiányozni abból az osztályból aki ballagott... Anna, úristen, hogy fogjuk tartani a kapcsolatot?! Végül is csak megoldjuk, hiszen ő a fogadott nővérem. De Debrecen olyan messze van! Meg azért furi lesz, hogy a Dani sem jár majd ide, hiányozni fog, hogy nem minden reggel a bátyámmal megyek a vonathoz. Mi lesz, ha kiderül a titkom? Mi lesz, ha valaki rájön? Mindenki eltaszít magától.
Leszállt a repülő, rengeteg ember tódult ki az ajtaján. Ott volt egy lány, piros kabátban és farmerban, torna cipőben és összefogott hajjal. Nagyon szép volt a külseje. Szőke haja volt, jádezöld szeme, magas és vékony testalkattal. Még a lelke! Érdekes, hogy kívül önbizalommal teli, belül viszont sérülékeny. Különleges volt. Nagyon különleges. A testvére lépdelt mellette, barna hajú, sötétebb bőrű, jóképű. Vele együtt átkísérték a csomagokhoz, végül ki oda, ahol emberek vártak a megérkezőkre. Szofit és Danit a családja várta. Még sejtelmük sem volt, mit csinált a lány a szünetben.
***
Kedves Naplóm! Évnyitó volt ma a Palántában, egy gyönyörű, napsütéses, de hűvös nap. A tömegben, a rengeteg arc között ott volt egy. Egy szőke hajú, leírhatatlanul gyönyörű szemű, jóvágású fiú arca. Ő volt a hős szerelmes... Én is mindig szerelmes voltam belé, de sosem mondtam ki. Sem neki, sem másnak. Ma pedig újra láttam három hónap után. Annyira hiányzott! Meglátom, mi lesz... Kicsit félek a kapcsolatoktól, főleg vele, hiszen ő olyan... más! Mindenki ott volt, aki hiányzott, aki nem, akit nem ismerek. Jó volt újra látni a sulit, jövőre már ballagok... Úgy szeretem a közösséget, a tanárokat az épületet! Azonban rájöttem valamire; engem nem vesznek komolyan az emberek. Mindig mondom, például a Vikinek, hogy ő a legjobb barátnőm, de nem hiszi el. Mindig mondom a bátyámnak, hogy én ugyan olyan okos vagyok mint ő, de nem hiszi el. Nagyon rosszul esik, mintha engem csak egy bohócnak tartanának, akinek nincsenek érzései... De vannak, kedves naplóm, vannak. Ezentúl több hatalmam van felettük, mint bárki is képzelné.
***
Az iskola első napja! A reggeli ébredésnél nincs rosszabb -gondolta Szofi. Nagy nehezen kikelt az ágyból, és lemászott a galériáról, ahol aludt. Belenézett a falon lévő tükörbe. Egy hosszú, fehér póló volt rajta, a haja szétállt. Az első nap... Fél óra múlva ki kell lépnie az ajtón, szalonképesen. Az idő nagy része arra ment el, hogy egy szál bugyiban és melltartóban állt a nyitott szekrény előtt, és megpróbálta kiválasztani a naphoz megfelelő ruhát. Sikerült is neki, gyorsan fogat mosott és el is indult a vonathoz... Életében először egyedül.
A lány mosolyogva lépett be az osztály ajtaján, rózsaszín nadrágban, kiengedett hajjal. Viki egyből a nyakába ugrott.
-Szia!-sivított a fülébe.-Szia édes!-válaszolta az újonnan érkezett.-Sziasztok!
Szofi körülnézett. Legjobb barátnője mellette állt, farmerban és egy kék pólóban. Odament Hannához, és megölelte.
-Hogy telt a szüneted?-kérdezte az alacsony, szőke lány.
-Nagyon hiányoztatok!-válaszolt, miközben mindenkit megölelgetett.
A terem hangulata megváltozott. Mosolygó arcok, boldog tekintetek ültek körös-körül a padokban. Szofi kiváncsi volt, hogy mit rejt ez az év.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)