Amint odaértek a, Margaréta a már említett csaposhoz fordult.
-Elnézést! -Amikor András nem is figyelt rá, közelebb hajolt, és hangosabban beszélt. -Elnézést kérek!
-Az úgy kezdődik, hogy szia -Krémes kiakadt a választól.
-Hogy mondtad? Tudod milyen fontos dolog miatt jöttem vissza? -Itt vett egy nagy levegőt, majd lassan, mézesmázos mosollyal az arcán folytatta. -Szia! Bocsi a zavarásért... Nem találtatok véletlenül egy zöld táskát? Nagyon sürgős lenne.
Ezzel az immár vigyorgó alkalmazott kiemelte a kért kiegészítőt a pult mögül.
-Tessék parancsolni! Amúgy Szofi, a barátnőd a vörös hajával úgy néz ki mint egy erdei tündér.
-Ha tudnád milyen közel jársz a valósághoz! -felelt Szofi sóhajtva, mire egy sípcsonton rúgást kapott az erdei tündértől.
-Gyere Szaffi, indulnunk kell, nem emlékszel?
-Minek? Holnap úgy sincs suli, én pedig élvezem a társaságot. -Látva barátnője arcát viszont azonnal sürgős dolga támadt. -De, tényleg mennünk kell. Szia, és viszont látásra mindenkinek.
-Viszlát! -mondta Krémes is.
-Sziasztok! -felelt András még mindig fülig érő szájjal.
Kiléptek az ajtón és a hideg levegő csapta meg az arcukat. Idefelé annyira siettek, hogy észre sem vették, mennyire lehült az idő. Köd volt, és az eső szemerkélt. A félhomályban indultak haza.
-Miért nem égnek utcai lámpák? -kérdezte Szofi félénken.
-Fogalmam sincs. De nézd, ott már ég egy. Csak itt nem. Meg az után sem.
A lányok igyekeztek a fény felé. Amikor már csak harminc méterre voltak, Krémes hirtelen megtorpant, és egy lépéssel hátrébb rántotta barátnőjét.
-Mi van? -kérdezte az, értetlenkedve. És akkor meglátta.
Egy alak gubbasztott a lámpa fénykörében. Fekete ruhában, a fekete kapucnit pedig mélyen a szemébe húzta. A pulóverének ujja feltűrve, a másik kezében pedig tartott valamit, amit Szofi nem tudott ilyen messziről kivenni.
-Szerinted jól van? -kérdezte, szinte sokkosan. -Nem mozog
-Nem, tudom. Viszont, ha nem, segítenünk kell neki. Tekintetében elszántság tükröződött. Elhatározta, hogy megvédi őrzöttét, és ha kell, segít. Közelebb mentek. Amikor már csak 10 méterre voltak a titokzatos személytől, Szofi meglátta a haját. Sötát barna, szinte fekete, göndör, és egészen a derekáig ért. A villanyoszlponak dőlt. A kezében pedig fecskendő volt.
Krémes odament hozzá. Csupán pár lépés választotta el őket, amikor a lány megmozdult. Felnézett rá a nagy, sötét barna szemeivel. A tekintete üres volt, mégis olyan sokról árulkodott az élet nehézségeiről, amennyit Szofi még sosem látott.
-Kik vagytok? -szólalt meg lassan, rekedt hangon.
-Csak segíteni akarunk -jelentette ki Margaréta, miközben kivette a kezéből a tűt, és Szofi kezébe nyomta. -Törölgesd le, csomagold be, és dobd ki.
-Miért?
-Hogy ne derüljön ki egyből, hogy heroinozott. Így volt, igaz? -a lány némán, ernyedten bólintott. -A hatása elméletileg nem több, mint két-három óra. Mekkora adagot vettél be? -fordult a földön ülőhöz.
-Icipicit -nevetett az bágyadtan.
-Nem kéne kórházba vinnünk? -aggodalmaskodott Szofi.
-Nem. Lecsukják kábítószer birtoklásért. -Krémes láthatóan ura volt a helyzetnek. -Szerencséd, hogy mi találtunk meg! El sem tudod képzelni, mit tudnánk tenni veled! De nem fogunk. Segítünk.
-Megígéred? -most először értelem csillant meg a homályos szemekben.
-Igen. Megígérem. -Szofihoz fordult. -El kell vinnünk hozzátok.
-Mit mondunk anyukámnak?
-Színésznő akarsz lenni, nem? Majd improvizálsz. Fel tudsz állni? -nézett a lányra.
-Igen, azt hiszem. -Miközben megpróbált feltápászkodni, megingott, de Szofi elkapta.
-Gyere, segítek -szólalt meg Krémes. -Szofinak az előadásán kell gondolkoznia.
Két oldalról az anoním idegent támogatva indultak haza. Szerencséjükre senkivel sem találkoztak. A kapuhoz érve a két barát összenézett. Szinte egyszzerre bólintottak, és elindultak befelé.
A házhoz egy fenyősor vezetett a kaputól. Amikor beléptek az ajtón, az előszobában és az ebédlőben már senki sem volt. "Nagyszerű" -gondolta Szofi. "-Akkor vagy dolgoznak a dolgozóban, vagy alszanak, tehát ha mázlink van, senkivel nem futunk össze, amíg felérünk a szobámba.". És szerencséjük volt. Nagyon nagy szerencséjük. A lányt lerakták a kék fotelre és Szofi lement a dolgozószobába.
-Szia anya! Szia Gabi!
-Szia! -szólalt meg Emese.
-Képzeld el, kivel találkoztunk!
-Kivel?
-Emlékszel arra a lányra oviból, Babira?
-Hogyne emlékeznék.
-Vele! És megkérte, hogy ittt aludhasson. És kiderült, hogy Krémessel is ismerik egymást. Itt aludhatnak mind a ketten?
-Persze! De felmegyek, és köszönök nekik -állt fel az anyuka.
-Nem kell. Majd reggel beszélgettek -állt elé a lánya.
-De olyan rég láttam Babit! -ez igaz volt. Az volt a kár, hogy most sem láthatta, mert Szofi igazából egy drogos idegent rejteget, nem pedig egy régi ovistársat.
-De fáj a hasa, és pihennie kell.
-Na jó -ült vissza a laptop elé Emese.
-Köszi, sziasztok!
-Szia.
Szofi megkönnyebbülve ment fel a lépcsőn. A szobájában a következők történtek: a lány a fotelben szétfolyva aludt, Krémes az íróasztal előtti székben, az arcát kezére hajtva ücsörgött, a redőny leeresztve, és az egész termet csak egy gyertya világította meg. Füstölőillat terjengett. Itt minden szer nélkül eufórikus állapotba lehetett volna kerülni.
-Hallottam az alakításod. Ügyes voltál -szólalt meg Margaréta.
-Köszi. De most mit csinálunk?
-Megvárjuk amíg kitisztul, elbeszélgetünk vele, alszunk és reggel hazavisszük.
A terv első fázisa csendben telt. Szofi az ágyában feküdt, félálomba merülve. Éjfél körül viszont a nagy kék fotel felől mocorgás hallatszott, amire rögtön felkapta a fejét. Lemászott a galériáról és egyből odanézett. Aztán barátnőjéve összenéztek és felkapcsolták a villanyt.
Az ismeretlen kinyitotta a szemét. Először Krémes, szikrázó zöld szébe, majd Szofi jádezöld tekintetébe pillantott.
-Hol vagyok? -kérdezte nem félve, de megütközve. -Hogy kerültem egy rózsaszín szobába?
-Úgy, hogy idehoztunk -felelt Szofi.
-De miért?
-Mert nem hagytunk volna egy segítségre szoruló heroinistát a földön ülve -Krémes hangja nyugott volt.
-Kik vagytok?
-Szalay Szofi vagyok, de most csak Szaffi.
-Én pedig Kertész Margaréta, szólíts Krémesnek. A fontosabb kérdés az, hogy te ki vagy.
-Fodor Angelika... A barátaimnak Ann -egy pillanatra elhallgatott. -Köszönöm.
-Mit? -mondták a lányok egyszerre.
-Vajon mit? Kék elefántot. Köszönöm, hogy felkapartatok az aszfaltról és segítettetek.
-Mindkettőt szivesen -vigyorgott Szofi. Tetszett neki ez a lány. Ann...
-Szivi -mondta Krémes is. -Itt maradsz reggelig, akkor meg hazajuttatunk.
-Nem akarok hazamenni! Kicsit összvesztem a szüleimmel...
-Ezért elszöktél otthonról, betéptél, és most itt vagy -fogalmazta meg gondolatait Szaffi.
-Igen. De ez volt az első alkalom, esküszöm. És nem lesz több.
-Helyes, mert többször nem szedünk fel -játszott mosoly Mergaréta ajkain.
-Tudom. De nem baj, ha itt vagyok? Egyáltalán kinél vagyok?
-Nálunk vagy, és nem baj. De reggel el kell hitetned anyukámmal, hogy egy Babi nevű kiskori barátnőm vagy.
-Oks, ezt vállalom.
-Szaffi, beszélhetünk egy pillanatra? -ezzel ki is rángatta barátnőjét az emeleti nagyszobába Krémes.
-Mi van?
-Ennek a lánynak van Őrzője, érzem.
-Biztos vagy benne?
-Igen, ezt tisztán meg tudjuk állapítani. De van benne valami fura. Olyan, mint Robiban.
-De akkor miért mi hoztuk el, és miért nem az őrangyala?
-Azt hiszem ennek csak egy oka lehet...
-Micsoda?
-Az Őrzője átadta neki az életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése