-Sebastian, a bátyám volt az.
-Hogy ki? -Szofi elképedt.
-A testvérem. Apám, és anyám gyereke.
-De akkor hogy lett Félvér? -tette fel a logikus kérdést Szaffi.
-Anyukám még ember volt. Ő nem mindig volt Őrző. Apa őt őrizte, és a tudtára adta a dolgokat. Egymásba szerettek, és kerestek egy olyan őrangyalt, aki pedig ember akart lenni. Ennek így van módja. Még mielőtt a rítuálé megtörténhetett volna, esett teherbe anya. Mielőtt Sebastian megszületett, nem tudták, hogy Őrző lesz-e, vagy Félvér, mert amikor fogant, anyukám még ember volt, amikor megszületett, már nem. És ezért ő különleges. Ő a legerősebb.
-És neki ezért sikerült kijönni onnan -fejezte be a gondolatmenetet Szofi.
-Igen. De egyedül ő sem lett volna rá képes. Nagyon sokan vigyáznak ott a biztonságra. Sok-sok őrangyal.
-Ki volt képes arra, hogy segítsen neki?
-Egy testvére... -Krémes láthatóan meglepődött saját mondanivalója egyszerűségén. -Én voltam. -Szofi olyan arcot vágott, mintha a hátára csaptak volna egy felmosóval.
-Miért csináltál te ilyet? Nem neked kéne az útmutatónak lenni, hogy nem szabad semmi rosszat csinálni? Te nem vagy jó ember, vagy akármi! Miért szabadítottál rá a világotokra egy félig ember, félig angyal szörnyeteget, aki ráadásul rohadt erős is?
-Mert megkért rá -Margaréta teljesen nyugodt maradt barátnője tajtékzása közben, csak a szemében látszódott egy árnyalatnyi bűntudat.
-Mi az, hogy megkért rá? Hogyan lépett veled kapcsolatba?
-Az álmaimban beszéltünk.
-Mi van? Az álmaidban? Ennyi erővel már egy gumiszobába is bevihettek volna!
-Ő erős. Nagyon erős. Szinte bármit megtehet, amit akar.
-És hogyan szabadítottad ki?
-Odamentem, az őröket szépen elcsaltam, csak pár méterre, csak pár pillanatra. Ez neki elég volt. Egyszerűen eltűnt, felszívódott. Az a vas, amivel ki volt kötve, égeti az összes lényt a mi világunkban. Platina. Mindig hideg, viszont ez, ami őt őrizte, elolvadt. Azt mondják a Kasztán azon részét lezárták, mert még mindig ott fortyog, amit elolvasztott.
-Értem. És utána mi történt, hogyan fogták el?
-Apám a legidősebb Őrző a világunkban. Legyengítette Sebastiant annyira, hogy el tudják fogni. Ő viszont majdnem belehalt. Engem majdnem kitagadott, de tekintettel arra, hogy tudták mekkora volt a bátyam ereje, amivel erre rávett, elnézték botlásom.
-Mesélj nekem Sebastianról! -Szofi most már megnyugodott, csak nagyon kiváncsi volt.
-Hát, a legtöbb félvérnek a haja szinte fehér és a szeme fekete. Az ő haja szén fekete. A bőre krétafehér. A szeme pedig... Nem tudom elmondani. Nem fekete, de ahhoz hasonló, szürkés. A színei pedig egy örvényben folynak össze, és amikor belenézel, olyan mintha lefelé húzna.
-Most is be van zárva?
-Igen, a Kasztán egy külön szárnyában tartják, teljesen elzárva, egy platinából készült teremben. Ez annyira leszívja az erejét, hogy nem tud varázsolni. -Krémes szemén látszott, hogy küszködik valamivel. -És van még valami, amit tudnod kell a Félvérekről... Két dologban lelik csak örömüket.
-Miben? -Szofi félt a saját kérdésének válaszától.
-A vér látványában. És van valami, amiben még jobban. Ha keresztbe tehetnek az Őrzőknek. Tehát a Félvérek...
-Őrzőtteket ölnek.
A lányok még mindig az állomáson ácsorogtak, de nem telt el találkozásuk óta több, mint fél óra.
-Menjünk haza! -kérte Szofi. Nem kicsit sokkolták a dolgok, amiket az imént hallott.
-Rendben -válaszolt Margaréta. -Egyél nyalókát! Az összetett szénhidrát jót tesz a stressz elűzésében!
-Ne okoskodjál már itt! Miattad kapok mindjárt szívszédülést! Annyi dolgot mondtál el, amibe mások beleőrülnek -fakadt ki. Eközben elindultak hazafelé.
-Ne haragudj, de ha tudod, mindent tudnod kell. Részletekben fogom elmondani, jó? -ez nem kérdés volt. Mind a ketten tudták, hogy ha valaki valamit tud, akkor inkább tudjon róla mindent, mint csak egy keveset. Egy ideig csendben lépkedtek egymás mellett. -Beülünk pizzázni?
-Mennyi az idő? -Szofi jobban kezdte érezni magát.
-Kettő körül lehet.
-Na jó, menjünk!
A Pizzéria a csabaiak törzshelye volt. A kiszolgálók mindenkit ismertek.
-Szia Szofi! -ezt a csapos mondta.
-Honnan ismer a csapos? -Krémes nem kicsit lepődött meg.
-Ő mindenkit ismer, kivéve a jászfalusiakat. Mert Jászfalu egy szar hely.
-Hagyjál már lógva -vigyorgott az, akit nem ismert a csapos.
-Mesélj még nekem! -vette elő Szofi kislányos modorát.
-Mit meséljek még?
-Robival beszéltél a hétvégén?
-Igen, tegnap összefutottunk. Azt mondta, hogy minden oké.
Megérkezett a pincér, felvette a rendelést. Ettek, beszélgettek, és mire befejezték beesteledett.
-Oké, szerintem menjünk haza -szólalt meg Szofi.
-Jó, csak elmegyek kezet mosni. -Ezzel megfogta a zöld táskáját és a mosdó felé távozott. Két perc múlva már el is indultak. Amikor hazaértek Gabi és Emese fogadta őket.
-Sziasztok! -mondta Gabi. -Kicsit sokáig tartott lekísérni Annát az állomásra, nem?
-De vicces itt valaki... -válaszolt Szofi és ezzel felmentek a szobájába.
A fal még mindig rikított és a nagy kék fotel még mindig nagy volt és kék.
-Robi teljesen beléd zúgott! -törte meg a csendet Krémes miután elhelyezkedett az imént említett karosszékben. -Egyfolytában rólad beszél.
-Nem baj az.
-Te is szereted?
Erre a kérdésre nem tudott válaszolni, mert nem tudta. Nem tudta, hogy szerelmes volt-e.
-Nem tudom. -Erre Margaréta egy mindenttudó mosollyal válaszolt.
Eltelt az idő, már besötétedett, este kilenc fele járhatott. A szobában még mindig beszélgetés folyt, amikor egyszercsak Krémes megszólalt.
-A jó büdös francba! -kapott a fejéhez.
-Mi van? -Szof meghökkent.
-Otthagytam a táskámat!
-Anyád! Akkor most menjünk vissza érte?
-Igen, még nincs olyan késő. Csak kilenc óra.
Vették a cipőt a kabátot, és már mentek is. A pizzéria nyitva volt késő estig, emiatt nem aggódtak. Amiatt viszont igen, hogy milyen emberekkel találkozhatnak ilyenkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése