4. Fejezet -A duplarandi-

Tehát akkor duplarandi... Jaj, ez annyira furcsa lesz.. VELE és azzal a fiúval, akivel régebben jártam.
Még azt sem tudom, hogy hova megyünk. Kiváncsi vagyok mi sül ki belőle. De jajj kedves naplóm, annyira izgulok már emiatt. Meg más miatt is. Mi van, ha valamikor màst fog szeretni?? Nem élném túl. Egyszerűen csak annyira fájna, hogy belehalnék.
És Krémes... egyre jobban szeretem. Annyi biztonságot nyújt! Nem tudom megmagyarázni. Csak érzem, hogy szeret. Jobban vigyáz rám, mint bárki másra a földön, vagy azon kívül.
Sajnos abba kell hagynom az írást, mert indulunk. Kívánj sok szerencsét!


Talán ha Szofi nemet mond arra a kérdésre, soha semmilyen baj nem éri, Robi elfelejti őt, talál valakit aki mindennél jobban szereti és leéli vele idili életét. De ez nem így történt. Túl kiváncsi, túl kalandvágyó volt ahhoz, hogy ne mondjon igent.
A péntek estét a lány Vikinél töltötte, egész nap csicseregtek, és nem tudtak egyszerűen megnyugodni. Eljött az indulás ideje. Sminkelés, ideges össze-vissza rohangálás mind megtörtént. Nagyon izgultak, mind a ketten. Szofi nem is csak izgult, hanem félt. De úgy igazán nagyon. "Mi lesz, ha valami nem úgy sikerül?"-gondolta.
Kiléptek az ajtón. Éppen elállt az eső, de a levegő kellemes meleg volt. Viki Pilisvörösváron lakott, ami csaba mellett van. Pipi szintén vörösvári, ezért gyalog mentek.
Félúton megpillantották a fiúkat magukkal szemben. Viki kb. ideggörcsöt kapott.
-Mi van, ha valamit elrontok? Nagyon parok! -egy nagyon mély dekoltázsú szürke, miniszoknyában végződő egyberuha volt rajta. "Ebben ha bármit elrontasz,ebben a ruhában úgysem veszik észre..."-gondolta Szofi.
-Akkor jövőre lesz min nevetnünk -próbált ellenállást tanusítani a vállán ülő kisörög ellen, aki azt visította a fülébe, hogy mondja ki: "Viki, úgy nézel ki, mint egy kéjhölgy.". Mondjuk ezt mondhatta volna, a barátnője úgysem tudta volna, mi az a kéjhölgy.
Mindeközben a fiúk egyre közelebb értek, és amikor már éppen odaértek, hirtelen helyet cseréltek. A lányok követték a mozgásukat, hogy mindenki a saját párját tudja megölelni. A két kis csoport között egy 7 év körüli kisfiú sétált, aki annyira megijedt ettől az ördögi játéknak hitt ténykedéstől, hogy elszaladt. A többiek csak néztek utána.
-Sziasztok, csajok! -kiáltott fel először Pipi.
-Sziasztok! -válaszolták a megszólítottak.
-Szia édesem! -szólalt meg Robi is. -Szia Viki! Valmami táncos showból jössz? -Igen, ő mindig is elég szókimondó volt. Viki elbámult a távolba, és amikor (nagy nehezen) leesett neki a poén, csukott szemmel nevetett. Mindig ezt csinálta, ha beoltották, mert tagathatatlan, hogy most is ez történt.
-Hova megyünk? -kérdezte végül Szofi.
-Az erdőben van egy hely...-kezdte volna Pipi, de félbe lett szakítva méghozzá Szaffi által.
-Tehát erről beszéltetek csütörtökön a suliban? Nagyon kiröhögtünk titeket. Most Robi próbált szóhoz jutni.
-Egy gyönyörű helyre megyünk.
Elindultak. Szofi most vette csak jobban szemügyre Vikit és Pipit egymás mellett. Nagyon édesek voltak. Passzolt a fiú szőkés haja, a lány sötét ("ELMÉJÉHEZ"-gondolta, de aztán rájött ez milyen gonoszan hangzik) szeméhez. Igazából nagyon jól néztek ki együtt.
Robi megragadta Szefi kezét, és tekintetével jelezte, hogy maradjanak le egy kicsit.
-Tudod mennyire izgult ez a barom? Náluk aludtam, és egész éjjel arról dumált, hogy milyen jó lesz! -ez logikusnak tűnt, mert Robi Pilisjászfalun élt többé-kevésbé a szüleivel. Nagyon nehéz gyerekkora volt. Szülei Horvátországban dolgoztak, rengeteget utaztak. A fiukat mindig leadták a nagyszülőknél, vagy az ismerősöknél. Ezért is lehetett koravén, és elzüllött.
-És nem olyan jó? -húzt az agyát Szofi.
-De igen -váloszolt, miközben megfogták egymás kezét. -Most már igen.
Csak sétáltak, beszélgettek és élvezték... Csak élvezték... Ez nem volt igaz. Szofi érezte, hogy valami rossz fog történni, de nem tudta megmagyarázni, miért. Egyszer csak Pipi megszólalt:
-Itt vagyunk.
A többiek felnéztek. Egy valóban gyönyörű, óriási rét terült el előttük, zöld pázssiton kicsi sárga virágokkal. Leültek a fűbe, és nézték a felhőket, amik egyet sugalltak: "Menjetek haza, mert esni fog!". Gyönyörűek voltak, ahogyan az égen gomolyogtak és sötét színükkel festették be az ég vásznát. Viki és Pipi elindultak, hogy ők most bizony elindulnak sétálni. Egyre messzebb és messzebb értek, már alig látszottak a mozdulataik, amikor Szofi megszólalt.
-Bocsáss meg nekem!

-De miért? -értetlenkedett a fiú, és csak egyre közelebb hajolt.
-Mert ez nekem nem megy -elfordította a fejét, hogy ne lehessen megcsókolni.
-Ne fordulj el! -Robi reményvesztett arccal, megsemmisülten fordította oda Szofi arcát, hogy a szemébe nézhessen. -Miért?
-Megigérem, hogy el fogom mondani. El fogom mondani, ha én is tudom, miért.
Eközben a másik pár elindult visszafelé.
-Ne haragudj rám! -már könnyes volt a szeme.
-Hogy ne haragudnék persze, hogy haragszom, mert...-pillanatnyi szünet után egyenesen egymás szemébe néztek, mind a ketten meg voltak randülve -mert én szeretlek.
Ebben a pillanatban értek vissza Vikiék, de Szofi ekkor becsukta a szemét és elájult.