-Szerintem is olyan cuki! Én is bevállalnám! -jelentette ki nevetve Anna. -De nincs rá esélyem.
-Miért ne lenne? Szép vagy, kedves vagy -Szofi is vigyorgott. Szőke haja kócosan omlott a vállára, de zöld szemében mosoly játszott a napfénnyel karöltve.
-Mert ő a te szerelmes szőke lovagod! -magyarázta mímelt tudálékossággal Anna. Az ágyban ültek fent, a galérián. Takarók, párnák és plüssállatok hevertek körülöttük mindenfelé.
-Tudom. De olyan rég láttam. -Robiról volt beszéltek. Ki másról?!
-Emlékszel, amikor tavaly hajnali négykor bemászott az ablakomon? -és Szofi emlékezett.
-Egy meleg nyári nap után, horror filmek közepette... -kezdte vészjósló hangon -Nálatok voltunk. -Anna felnevetett. -Neteztünk és az egyik főgonosztól paráztunk. -A Nap elől elment egy felhő, így besütött a napfény az ablakon. -Robi rádírt cseten. Kérdezé; mit csinálunk? Erre mi azt válaszolánk; félünk. Nem mondom vicces kedvünkben voltunk. -Itt már Szofi is elnevette magát. -A Lovagom rávilágítá kegyesen a probléma nyitjára: "Átmenjek-e szépjeányok, megvédeni titeket?". Mi felelénk, félő voltunk lelkünk nem engedé, igen! A Lovag felkerekedé borzalmas Pilisjászfalu fövenyéről és hazánk felé vezeti fehér paripáját.
-Fél óra múlva meg az ablak előtt állt, mi beengedtük, és nagyon sokat röhögtünk amellett, hogy nem aludtunk semmit -szakította félbe a kacagástól fulladozva barátnőjét Anna. -Sosem felejtem el! -Szofi örült, hogy végre őszinte mosolyt láthat az arcán.
-Szofi, Anna! -Gabi kiabált a földszintről.
-Azt hiszem, mennünk kell -Anna elszontyolodott, amikor ezeket a szavakat kimondta. Tényleg kezdte újra jól érezni magát. -Te öltözz fel, én megyek zuhanyozni.
-Oké. Mikor megy a vonatod?
-Fél óra múlva.
20 perc múlva (felöltözve) léptek ki a kapun. Szofi félt. De nem az erdei manóktól, vagy a láncfűrészes gyilkostól, amitől általában. Félt, hogy most látja utoljára Annát. Elgondolkozott, hogy mennyire hiányozna neki. Mélázásából az zökkentette ki, hogy barátnője a tegnap esti malőrjéről beszél.
-...és biztos vagyok benne, hogy a tűsarok volt a hibás!
-Igen, biztos -odaértek az állomásra. Fél perc múlva meg is érkezett a vonat. A lányok megölelték egymást. -Szia!
-Szia, cica! -Anna ezzel felszállt a vonatra. A peronon a sok ember között egy tűzvörös hajkorona rajzolódott ki.
-Szaffi! -kiáltotta el maát már a távolból Margaréta.
-Szia Krémes! Azt hittem később jössz.
-Én meg azt hittem, Anna előbb elmegy -villámló tekintettel nézett a vonat után.
"Milyen ironikus"-gondolta Szofi. Igaza volt. A volt legjobb barátnő elment, a leendő pedig megérkezett.
-Hogy éreztétek magatokat? -Krémes arcán a féltékenység halvány jelei mutatkoztak.
-Tegnap ledobtam a bátyám egy tortával, szerinted?!
-Miért haragudtál rá ennyire? Nem tetszett neki az ajándék?
-Tetszett neki... Megtanultam, hogy a csokitorta, és a magassarkú nem jó párosítás.
-Annyira szerencsétlen vagy! -nevetett Margaréta.
-Kösz, én is téged! -vigyorgott Szofi. -Mizu JÁSZFALUN? -mindig viszolyogva ejtette ki ezt a szót. Az volt a képzete, pár barátjával együtt, hogy Jászfalu egy szar hely. Ezt mindig, mindenhol, mindenkinek hangoztatták is.
-Jól vagyunk, köszönjük.
-Figyelj, kérdezhetek valamit? -Szofi hangja feszültbe csapott át.
-Hogyne.
-A szüleid is Őrzők?
-Az igazi szüleim igen. Akik itt nevelnek, nem. Ők azt hiszik, baba korom óta nevelnek, de tudják, hogy nem vagyok ember. Igazából 3 évesen kerültem le a Földre, miután kiválasztottam, hogy kit akarok őrizni. Legalábbis itteni idő szerint 3 évesen. A mi világunkban...
-A ti világotokban? Van külön világotok?
-Igen, van. Tehát ez hülyén fog hangzani, de a mi világunkban mi kortalanok vagyunk. Nincs korunk, és ott nem is múlik az idő.
-Egy párhuzamos dimenzió?
-Nem. Egy teljesen külön világ. Ezeket a dolgokat azért nem mondtam még augusztusban, mert a legtöbb ember ilyenkor idegösszeomlást kap. De te nagyon jól viseled!
-És tudtok... nem is tudom... Varázsolni?
-Ez bonyolult. Én nem tudok.... De vannak, akik igen. Ők félig emberek, félig őrangyalok. Őket hívjuk a Félvéreknek. Őket bezárva tartjuk, mert gonoszak. Valamilyen furcsa genetikai dolog, hogy az Őrök jóságát mind elnyelik. Félünk, hogy túl nagy lenne a hatalmuk. Egyszer sikerült, valaha kitörni a Kasztánból.
-Honnan? -Szofi egyre jobban belezavarodott a sok információba.
-A Kasztánból. Egy akkora börtön, mint Ausztrália. Az összes Félvér oda van bezárva, de mivel, ők is és az őrzők is halhatatlanok, mi pedig nem ölünk, ha gonosz, ha nem, egyre többen vannak, ezért a börtön is folyamatosan nő. Mindegyikük ablaktalan, kicsi kőszobákba van bezárva, és a falhoz van láncolva.
-Ki a vezetőtök? Kell lennie valamilyen monarchiának, különben az a világ sem tudna működni.
-Nevetni fogsz. Gábriel a vezetőnk, vagyis a kiráyunk. Apa.
-Várj, akkor te... Hercegnő vagy? -Szofi megütközött.
-Így is mondhatjuk. -nevetett Krémes.
-És ki az anyukád?
-Hát, ő a királynő, Stella. Apukám huszonharmadik felesége.
-Hanyadik?
-A huszonharmadik. Apa, ha ott telne az idő, már legalább háromezer éves lenne. Ennyi idő alatt
legalább negyven életet leélt, és ezek alatt mindig újabb, és újabb feleségei lettek. De Stellát, anyát, nem engedi őrizni, mert fél, hogy túlságosan megszeretné az őrzöttét, és meghalna helyette. Az örökkévalóságig együtt akarnak maradni. És hát, khm... Eléggé... termékenyek. Legalább kétszáz testvérem, vagy féltestvérem van.
-Van olyan testvéred, aki Félvér?
-Az előbb mondtam, hogy csak egyszer sikerült megszökni a Kasztánból, emlékszel?
-Igen.
-Sebastian, a bátyám volt az.
-Miért ne lenne? Szép vagy, kedves vagy -Szofi is vigyorgott. Szőke haja kócosan omlott a vállára, de zöld szemében mosoly játszott a napfénnyel karöltve.
-Mert ő a te szerelmes szőke lovagod! -magyarázta mímelt tudálékossággal Anna. Az ágyban ültek fent, a galérián. Takarók, párnák és plüssállatok hevertek körülöttük mindenfelé.
-Tudom. De olyan rég láttam. -Robiról volt beszéltek. Ki másról?!
-Emlékszel, amikor tavaly hajnali négykor bemászott az ablakomon? -és Szofi emlékezett.
-Egy meleg nyári nap után, horror filmek közepette... -kezdte vészjósló hangon -Nálatok voltunk. -Anna felnevetett. -Neteztünk és az egyik főgonosztól paráztunk. -A Nap elől elment egy felhő, így besütött a napfény az ablakon. -Robi rádírt cseten. Kérdezé; mit csinálunk? Erre mi azt válaszolánk; félünk. Nem mondom vicces kedvünkben voltunk. -Itt már Szofi is elnevette magát. -A Lovagom rávilágítá kegyesen a probléma nyitjára: "Átmenjek-e szépjeányok, megvédeni titeket?". Mi felelénk, félő voltunk lelkünk nem engedé, igen! A Lovag felkerekedé borzalmas Pilisjászfalu fövenyéről és hazánk felé vezeti fehér paripáját.
-Fél óra múlva meg az ablak előtt állt, mi beengedtük, és nagyon sokat röhögtünk amellett, hogy nem aludtunk semmit -szakította félbe a kacagástól fulladozva barátnőjét Anna. -Sosem felejtem el! -Szofi örült, hogy végre őszinte mosolyt láthat az arcán.
-Szofi, Anna! -Gabi kiabált a földszintről.
-Azt hiszem, mennünk kell -Anna elszontyolodott, amikor ezeket a szavakat kimondta. Tényleg kezdte újra jól érezni magát. -Te öltözz fel, én megyek zuhanyozni.
-Oké. Mikor megy a vonatod?
-Fél óra múlva.
20 perc múlva (felöltözve) léptek ki a kapun. Szofi félt. De nem az erdei manóktól, vagy a láncfűrészes gyilkostól, amitől általában. Félt, hogy most látja utoljára Annát. Elgondolkozott, hogy mennyire hiányozna neki. Mélázásából az zökkentette ki, hogy barátnője a tegnap esti malőrjéről beszél.
-...és biztos vagyok benne, hogy a tűsarok volt a hibás!
-Igen, biztos -odaértek az állomásra. Fél perc múlva meg is érkezett a vonat. A lányok megölelték egymást. -Szia!
-Szia, cica! -Anna ezzel felszállt a vonatra. A peronon a sok ember között egy tűzvörös hajkorona rajzolódott ki.
-Szaffi! -kiáltotta el maát már a távolból Margaréta.
-Szia Krémes! Azt hittem később jössz.
-Én meg azt hittem, Anna előbb elmegy -villámló tekintettel nézett a vonat után.
"Milyen ironikus"-gondolta Szofi. Igaza volt. A volt legjobb barátnő elment, a leendő pedig megérkezett.
-Hogy éreztétek magatokat? -Krémes arcán a féltékenység halvány jelei mutatkoztak.
-Tegnap ledobtam a bátyám egy tortával, szerinted?!
-Miért haragudtál rá ennyire? Nem tetszett neki az ajándék?
-Tetszett neki... Megtanultam, hogy a csokitorta, és a magassarkú nem jó párosítás.
-Annyira szerencsétlen vagy! -nevetett Margaréta.
-Kösz, én is téged! -vigyorgott Szofi. -Mizu JÁSZFALUN? -mindig viszolyogva ejtette ki ezt a szót. Az volt a képzete, pár barátjával együtt, hogy Jászfalu egy szar hely. Ezt mindig, mindenhol, mindenkinek hangoztatták is.
-Jól vagyunk, köszönjük.
-Figyelj, kérdezhetek valamit? -Szofi hangja feszültbe csapott át.
-Hogyne.
-A szüleid is Őrzők?
-Az igazi szüleim igen. Akik itt nevelnek, nem. Ők azt hiszik, baba korom óta nevelnek, de tudják, hogy nem vagyok ember. Igazából 3 évesen kerültem le a Földre, miután kiválasztottam, hogy kit akarok őrizni. Legalábbis itteni idő szerint 3 évesen. A mi világunkban...
-A ti világotokban? Van külön világotok?
-Igen, van. Tehát ez hülyén fog hangzani, de a mi világunkban mi kortalanok vagyunk. Nincs korunk, és ott nem is múlik az idő.
-Egy párhuzamos dimenzió?
-Nem. Egy teljesen külön világ. Ezeket a dolgokat azért nem mondtam még augusztusban, mert a legtöbb ember ilyenkor idegösszeomlást kap. De te nagyon jól viseled!
-És tudtok... nem is tudom... Varázsolni?
-Ez bonyolult. Én nem tudok.... De vannak, akik igen. Ők félig emberek, félig őrangyalok. Őket hívjuk a Félvéreknek. Őket bezárva tartjuk, mert gonoszak. Valamilyen furcsa genetikai dolog, hogy az Őrök jóságát mind elnyelik. Félünk, hogy túl nagy lenne a hatalmuk. Egyszer sikerült, valaha kitörni a Kasztánból.
-Honnan? -Szofi egyre jobban belezavarodott a sok információba.
-A Kasztánból. Egy akkora börtön, mint Ausztrália. Az összes Félvér oda van bezárva, de mivel, ők is és az őrzők is halhatatlanok, mi pedig nem ölünk, ha gonosz, ha nem, egyre többen vannak, ezért a börtön is folyamatosan nő. Mindegyikük ablaktalan, kicsi kőszobákba van bezárva, és a falhoz van láncolva.
-Ki a vezetőtök? Kell lennie valamilyen monarchiának, különben az a világ sem tudna működni.
-Nevetni fogsz. Gábriel a vezetőnk, vagyis a kiráyunk. Apa.
-Várj, akkor te... Hercegnő vagy? -Szofi megütközött.
-Így is mondhatjuk. -nevetett Krémes.
-És ki az anyukád?
-Hát, ő a királynő, Stella. Apukám huszonharmadik felesége.
-Hanyadik?
-A huszonharmadik. Apa, ha ott telne az idő, már legalább háromezer éves lenne. Ennyi idő alatt
legalább negyven életet leélt, és ezek alatt mindig újabb, és újabb feleségei lettek. De Stellát, anyát, nem engedi őrizni, mert fél, hogy túlságosan megszeretné az őrzöttét, és meghalna helyette. Az örökkévalóságig együtt akarnak maradni. És hát, khm... Eléggé... termékenyek. Legalább kétszáz testvérem, vagy féltestvérem van.
-Van olyan testvéred, aki Félvér?
-Az előbb mondtam, hogy csak egyszer sikerült megszökni a Kasztánból, emlékszel?
-Igen.
-Sebastian, a bátyám volt az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése