25. Fejezet -Kényelmetlen ködösség-

A hétvége további részében semmi különös nem történt. Szofi végig próbálta kiheverni a péntek éjszakát. Folyton a csókon járt az esze, amire alig emlékezett. Gondolkozott azon, hogy vajon mik történtek azokban a fehér foltokban, amik kiestek. Gondolkozott az álmain és a képzelgésein. Még Martinon is. Nem tudta eldönteni, hogy mit rejtenek azok a nagy, barna szemek. Azt sem tudta, hogy most mi lesz közte és Robi között. Idegesítette a tudat, hogy csa kjáték volt az egész.
Hétfőn megint összekaptak Vikivel, és megint elfogta az az alaptalan gyűlölet. Nem tudott mit tenni ez ellen. Kedden a nap közepén valami furcsát vett  észre, amit a mosdóban meg is említett Vikinek.
-Pipi miért nem csókol meg soha? -kérdezte a lánytól, akivel most fehér zónában volt a kapcsolatuk.
-Nem tudom, de engem is zavar -válaszolta a lány, miközben bepúderezte az orrát.
-Nagyon furcsa... Mennyi ideje is vagytok együtt?
-Még csak öt napja. Na mindegy, menjünk be, mert Tücsi nagyon mérges lesz!
Bementek az osztályba, de ez a dolog szöget ütött Szofi fejébe. Nem tudta hova tenni. A figyelme viszont elterőlödött a  kémia fondorlatos kísérletei által. A nap végén elgondolkozott azon, hogy ezen a héten még nem is látta Robit.
-Robi nincs ma bent? -kérdezte Pipit.
-Nem, elutaztak.
-Nem is szólt...
Ez sokszor megtörtént, mármint az utazás. Robi szülei Horvátországban dolgoztak. Szofi kicsit csalódottan indult haza. Az egész nap olyan bizarr volt. Mintha kívülálló lenne  a saját barátai között. A vonaton végig ezen rágódott. Nem volt a közelében senki, akinek elmondhatta volna mindezt. Robi nem ért rá. Vikivel nem voltak olyan kapcsolatban. Krémes pedig...
Hát ő úgy eltávolodott. Szofi ezt sem értette. Azt hitte, hogyha van egy Őrzője, akkor az mindig mellette kell, hogy legyen. De ez  nem így volt. Margaréta kialakított maga körül egy emberi életet. Saját barátai, családja voltak.
Szofi olyan elveszett volt. Minta egyedül lenne a világban. Nem tudta, mit tegyen. A lelkében az játszódott le, hogy az egész világ összeborul a feje felett és arcok válnak ki a sötétből, amik csak rajta nevetnek. Az egyik közülük Sebastian arca volt.
Ebben is bizonytalan volt. Nem tudta, hogy csak képzeli-e, vagy megőrült. Ha az álmok nem lettek volna elég furcsák önmagukban, akkor ott voltak a képzelgések.
-Szosza! -nyitott be valaki a szobájába. Szofi az ágyon feküdt és üveges szemekkel bámult egy könyvet.
-Apa? -kérdezte, gyorsan lemászva az ágyról. -Te meg mit keresel itt? Úgy értem, -rázta meg a fejét -te nem Londonban vagy?
-Meglepetés! Hiányoztatok -mondta Áron.
Ott állt teljes életnagyságban a lánya előtt. Ősz szálakkal hintett fekete haja és barna, mosolygós szeme könnyen kivehetőek voltak a lámpa fényénél.
-És kaptam két hétre szabadságot -folytatta.
-De  jó! -örült meg Szofi. Nem is tudta, mikor találkoztak utoljára. -És átmegyünk a régi házba?
A "régi ház" Áron házát jelentette, amiben Dani és Szofi felnőttek. Mindig, amikor Áron otthon volt, ott voltak abban az időben.
-Igen. Én már ma este, te pedig holnap. Az jó lenne neked?
-Igen. És Dani? -Szofiban egy gondolt szikrája pattant elő a bátyjával kapcsolatban.
-Hát, ő azt mondta, inkább most itt maradna. Tudod, a költözés is, meg minden.
Hát persze. A költözés kiment Szofi fejéből és most csak újra felhúzta magát rajta.
-Igen. Értem.
-Nekem mennem is kell, mert kell még beszélnem az anyáddal.
-Te csak ne anyázzál itt nekem! -vigyorgott Szofi.
-Szia kicsim!
-Szia Apa!
A lány visszamászott az ágyába. Izgatott volt és kicsit talán kevésbé elveszett. Nagyon keveset beszélt az apjával, úgyhogy nagyon örült, hogy végre ott láthatja. Előkotorta a párnája alól a naplóját.

Kedves naplóm!
Bocsánat, hogy régen írtam neked. Mondhatnám, hogy azért, mert sok dolog történik, de hazudnék. Csak... nem is tudom. Félek bevallani magamnak, hogy egyedül érzem magam.. És hogy ez megijeszt. Nagyon megijeszt. Azt érzem, hogy senkinél sem én vagyok az első és mindenkinek van valaki, aki fontosabb nálam. Az egész olyan értelmetllennek tűnik néha.
Viszont. És most jön a viszont.
Apa itthon van! Csak úgy betoppant a szobámba én meg WTF?? Annyira boldog vagyok! Úgy hiányzott már! De Dani megint kezdi. Nem értem meg, hogy miért kell mindig ezt csinálnia! Értem én, hogy megviselte a válás, de az évekkel ezelőtt volt! Miért Apán kell kitöltenie? Most sem jön velünk a régi házba, pedig Apán látszik, hogy ez nagyon bántja. Na mindegy. 
Megyek, mert el akarom még kapni egy szóra Apát! Jó éjt, édesem!