32. Fejezet -Folyékony boldogság-

Szofi nem érzett  semmi mást a fájdalmon kívül. A lába kétségkívül eltört és mindene vérzett. A könnyek függönyén keresztül csak fehér fényt és mozgó alakokat látott. Már alig volt magánál, amikor érezte, hogy valamilyen poharat érintenek a szájához.
A benne lévő víz olyan volt, mint a folyékony boldogság. Belülről érezte a szépséget és a forróságot. A fájdalom enyhülni kezdett és a látása kitisztult. Amit először meglátott, az Krémes volt, de fájt a szeme a mindent beterítő, vakító fehérségtől.
Pár másodperc múlva már nem csak nézett, hanem látott is. Először csak azt érzékelte, hogy Margaréta mögött nagy fehér valamik vannak. Amikor jobban fókuszálni tudott, ráébredt, hogy szárnyak.
Szárnyak...
Szofi sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán. Szeme elkerekedett és kapkodni kezdte a levegőt.
-Hol vagyok? -kérdezte kétségbeesetten. -Mi történt?
Margaréta eleinte csak megnyugtató pillantásokkal válaszolt, de amikor látszott, hogy a kezdeti sokk nem akar múlni, halk hangon szólt:
-Shh! Nem lesz semmi baj. Biztonságban vagy. Csak vegyél levegőt.
Kezét Szofi homlokára tette, akinek lélegzetvételei egyre mélyebbek és hosszabbak lettek. Pár pillanat múlva már összeszedte magát annyira, hogy fel tudjon állni. Most nézett körül először.
Egy fehér, ablak nélküli teremben álltak, aminek mintha a falai árasztották volna a fényt. Előttük egy hatalmas, de dísztelen kapu, ami mégis fényűzőnek tűnt. Rajta cikornyás faragott betűkkel idegen szavak. A kapu mellett  egy szárnyas férfi állt, ősz hajjal, kedves, barna szemekkel. Kezében kristálypoharat tartott.
-Meredith! -kiáltott a férfi. -Öröm téged újra látni!
-Hassid, bátyám! -ugrott Margaréta a nyakába. -Mily rég nem láttalak!
Szofi félszegen állt mellettük, és nem egészen értette, hogy mi folyik körülötte.
-Engedd meg, hogy bemutassam az Őrzöttemet -folytatta Margarétta. -Ő Szofi.
-Ó, egy Sophien! Jó egyet magunk között tudni. Hassid vagyok, a Kapu Őrzője, öröm honol a lelkemben, hogy megismerhetem kegyedet -nyújtott kezet.
Szofi még jobban összezavarodott. Nem tudta, hol van, mi van, ki van vele, vagy akár ellene. Nem értett semmit. Hassid láthatóan jól mulatott a helyzeten.
-Mi történt? -kérdezte megint.
A Kapu Őrzője válaszolt meg kérdését.
-Átestél a négy elem próbáján. És megfeleltél. Nagyon kevés ember éli túl. Ide csak ez léphet, akinek a lelke tiszta, mint a fehér galamb tolla, de szíve kemény, mint a platina. Első volt a tűz, ami azt vizsgálta, égett-e már lelked a pokol tüzében. Aztán a víz, lemosva minden külső burkot, hogy végül a levegő megvizslathassa szíved igazságát.
-És a föld? -értetlenkedett a megszeppent lány. -Nem az a negyedik?
-Hát nem érezted a földet, amikor megérkeztél a Kapuhoz? -nevetett Margaréta.
-Aha... De biztos voltam benne, hogy csontomat töröm -mondta Szofi. -Hogyan tudok lábra állni?
-Ittál a Vízből, ami halandó számára minden sebet begyógyít -mondta Hassid. Amíg Szofi emésztgette magában a hallottakat, mély, zengő hangon szólalt meg:
-Üdvözöllek, Sophien, a Másvilág Kapujában! -a kapu kitárult.
-Gábriel vigyázzon! -szólt vissza Margaréta és nekiindult a kapunak, aminek a másik oldalán nem volt semmi. Sem sötétség, sem világosság. Semmi.
-Isten véletek! -kiáltott még Hassid, de a lányok már át is sétáltak a Kapun.
Szofi nagy megkönnyebbülésére nem következett még egy zuhanás.