2013. szeptember 2., hétfő

29. Fejezet -Segítség álruhában-

Szofi megdermedt és kiesett a kezéből a sütije. Gondolatok ezrei futottak végig az agyán. Fogalma sem volt, hogy miről, vagy mennyit tud Martin, de azt tudta, hogy ez nem jó. Nagyon nem.
Nem kapott levegőt. Forogni kezdett körülötte a világ. Egy pillanat múlva már határozott, de gyengéd kéz szorítását érezte a derekán.
Megpördült és azzal a mozdulattal felpofozta Martint. Döntött. Megpróbálja adni a buta kislányt.
-Nem tudom, miről beszélsz! -ordította. -És ne érj hozzám -tette hozzá halkabban, elfordulva a kiváncsi tekintetektől.
Martin harsányan felnevetett.
-Tudod, hogy miről beszélek. Azaz kiről -mondta, szinte csevegő hangnemet megütve. -Biztos vagyok benne, hogy Margaréta nem bánná, ha mulasztania kéne egy kicsit -folytatta.
Szofi nem tudott mit szólni. Ledermedt, de a szerepében maradt. Próbálta összeszedni a gondolatait.
Nem sikerült.
-Nem tudom, miről beszélsz! -ismételte meg higgadtabban. Pedig tudta jól, hogy most valami nagy zűrba keveredett. Hátat fordított a fiúnak és ha lehet, még jobban ledöbbent.
Krémest látta közeledni. A szeme haragtól villogott. Vörös haja csapzottan hullott a vállára. Amikor melléjük ért Martinra nézett.
Ami abban a pillanatban történt, az konrétan sokkolta Szofit. Szája nyitva maradt és kifejezetten bamba képet vághatott.
Margaréta térdreborult Martin előtt és valami furcsa nyelven, sziszegve, halkan beszélt hozzá.
-Mi a fene? -kiáltott fel Szofi, amikor ráeszmélt, minek is a tanúja. Körülöttük az emberek egyre nyugtalanabb pillantásokat vetettek rájuk.
-Mondtam, hogy Margaréta nem bánná -mondta Martin kárörvendő mosollyal és kezénél felhúzta a még mindig suttogó lányt. -Elég! Én nem vagyok olyan -fordult hozzá.
-Krémes, ez meg mi volt? -követelt magyarázatot Szofi elkerekedett szemekkel.
-Ő egy numinis.
-Miről beszélsz? -értetlenkedett tovább, miközben Martinnak vigyorra húzódott a szája.
-Egy olyan ember, aki nekünk segít -a hangja elfúlt és újra le akart borulni, de a fiú elkapta és mélyen a szemébe nézett.
-Én nem vagyok olyan! -ismételte meg kicsit hangosabban. -Azok a szüleim. Én nem. Én kiszakadtam, nem vagyok rá hajlandó.
-Megmagyarázná valaki, hogy mi van? -kérte Szofi. Elege volt már ezeakből az érthetetlen halandzsákból.
-Szíves örömest, kisasszony! -mondta Martin, aprót biccentve. -A numinis szó latinul annyit tesz, hogy segítő.
-Ez nyelvlecke volt, nem magyarázat -szólt közbe Szofi. Mint mindig, most sem tudta befogni a száját. -Mit jelent ez? Mi vagy te? Miért őrült meg Krémes, amikor meglátott?
-Ez azt jelenti, hogy veled vagyok, nem ellened. Egy olyan ember vagyok, akinek segítenie kell az Őrzők munkáját. Az őrangyalokat arra nevelik, hogy tiszteljenek minket. A saját nyelvén szólt hozzám.
-És mi az, hogy  kiszakadtál?
-Én nem teljesítem ezt a hivatást. A szüleim igen. A nagyszüleim is, apai ágról -Martin még mindig mosolygott. Nem tudta elfelejteni Szofi arcát, most  pedig Margarétához fordult.
-Figyelj rám!
-Igen! -kapta fel a fejét Krémes.
-Ne viselkedj így velem! Én nem vagyok olyan -jelentette ki harmadszorra is, lassan, tagoltan. -De Szofira nagyon vigyázz, mert értesüléseket kaptam, hogy mozgolódás van.
-Miféle mozgolódás?
-A fivéred. Sebastian sikertelen próbálkozásokat tett a kitörésre. A Kasztán őrségét megkétszerezték. De ki tudja, hogy  mikor von be a maga uralma alá valakit, mint ahogy veled tette.
-Köszönöm a figyelmeztetést, numinis.
-Látsz még, ne aggódj! -kacsintott Szofira, majd hátatfordított és eltűnt.
Krémes gondterhelten pillantott körül.
-Ezek nagyon rossz hírek -jelentette ki.
-Krémes? -szólt Szofi.
-Igen?
-Hogyan lehet megölni egy Félvért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése